Médianapló

Médianapló - Platformok harca az MSZP-n belül és kívül

2017. december 22. 11:15 - Zöldi László

Tegnap este beült a tévéstúdióba Gyurcsány Ferenc és Molnár Gyula. Összehúzták a székeiket. Meg-megérintették egymás karját, lapogatták a vállát. A Demokratikus Koalíció és a Magyar Szocialista Párt elnökei kvaterkázva osztották föl az országot. Most már „csak” a Fideszt kéne legyőzni. A barátságos hangvételű beszélgetésben volt egy továbbgondolásra késztető mozzanat.

Gyurcsány Ferenc elmesélte, hogy akadt olyan napja a tárgyalássorozatnak, amikor a két párt képviseletében öt MSZP-elnök foglalt helyet. (Heten ültek a teremben.) Ekkor kezdtem számolni. A DK-t ugyebár Gyurcsány képviselte, az MSZP volt elnöke. Hivatalos tárgyalópartnere Molnár Gyula volt, az MSZP jelenlegi elnöke. A szocialista delegáció tagja volt még Hiller István választmányi elnök is, szintén hajdani MSZP-elnök. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a küldöttséget gyarapította mostani pártigazgatóként Tóbiás József volt MSZP-elnök is. S mert a szocialista párt elnökségébe tanácskozási joggal hívtak meg két volt MSZP-elnököt, Lendvai Ildikót és Mesterházy Attilát, egyikük alighanem bekerült a DK-val tárgyaló delegációba is.

Az a benyomásom, hogy a baloldal széttagolódása felfogható úgy is, mint az MSZP-ből kivált politikusok köré épített pártok harca a parlamenti helyekért, ide értve az Együtt-alapító Szigetvári Viktort is. Mintha élne még a platformosdi a pártban maradt volt elnökök csapatai, de az MSZP-ből kivált politikusok pártjai között is. De hol van már a régi szép idő, amidőn Horn Gyula szellemisége lebegett a platformok fölött? A legendás elnök hagyta kibontakozni a platformok önállóságát, ám abban a pillanatban, ahogy bármelyik vezető szerepre tört, az ellenlábas platform oldalára állt, hogy helyre állítsa a neki kedvező arányokat, és elkerülje az MSZP szétzilálódását.

1998-as lemondásával megszaporodtak a pártelnökök. Őt Kovács László követte, akit Hiller István, majd Gyurcsány Ferenc, akit Lendvai Ildikó váltott az elnöki székben. Ő Mesterházy Attilának adta át a helyét, akit Tóbiás József követett, őt pedig Molnár Gyula. Tizenkilenc év alatt hét pártelnök. Nem hagytam ki valakit? A jelenlegi elnök már csak lesoványodott pártot örökölt, amely most, lám, megegyezett a volt pártelnök Gyurcsány Ferenc új pártjával. Ha semmi nem jön közbe, jövő tavasszal „a két legnagyobb ellenzéki párt” (Molnár Gyula, ATV, december 21.) verseng majd a választópolgárok szavazataiért. Bizonyára a siker reményében.  

7 komment
süti beállítások módosítása