Médianapló

Médianapló - Nyomozás a látszat után

2017. november 05. 10:17 - Zöldi László

Várkonyi Tibor a nyáron töltötte be a kilencvenharmadik évét, és még ma is ír a Népszavába. Pontosabban tegnap, amidőn figyelemre méltó művelődéstörténeti nyomozás eredményét közölte.

Idáig úgy tudtam, hogy Karinthy Frigyes a múlt század harmincas éveiben reklámversikék kiötlésével egészítette ki a jövedelmét. Tőle származik például a felejthetetlenül mulatságos két sor: „Drámát Shakespeare, poloskát Ditrichstein irt a legjobban.” Várkonyi kolléga kiderítette, hogy kétségkívül élt egy azonos nevű rovarirtó Budapesten, a reklámszöveg azonban másképp kötődik Karinthy Frigyeshez. Az író immár klasszikussá vált paródiakötetében így figurázta ki a halhatatlan drámaíró mellé furakodott rovarirtót, mellékesen pedig önmagának is reklámot csinált: „Így írtok ti: Karinthy. Így irtok én: Ditrichstein.” Az már a hazai hirdetéstörténet fintora, hogy ama versike döccenő szórendben jelent meg a korabeli újságokban: „Drámát Shakespeare, / Poloskát Ditrichstein legjobban irt.”

Ugyancsak tegnap látott napvilágot egy másik nevezetes utalás is a Népszava publicisztikai rovatában. A nyugalmazott főszerkesztő, Németh Péter az MSZP bomlásáról értekezett, és azon tűnődött, hogy ilyen helyzetben nehéz a szocialistákat társul választani, majd erre futtatta ki az okfejtését: „Kósa Magdával szólva partnernek is kell látszani.” A nyilvánosság fórumain megszólalók gyakran emlegetik a Kósáné Kovács Magdának tulajdonított szállóigét, amely így hangzik: „Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.” Különféle változatait leginkább azok hozzák szóba, akik látszat és valóság ellentmondását feszegetik. Utánanéztem az örökbecsű megállapításnak, és egyelőre nem találtam Kósáné Kovács Magdánál. Megtaláltam viszont a Népszava 1993. július 31-i számában Pallagi Ferencnél, aki ezt írta: „Mindenki tudja, nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.”

Nem azt állítom, hogy a neves újságíróban ötlött fel először a nagy hírre vergődött mondat. Csupán azt, hogy hozzá jutottam vissza a művelődéstörténeti nyomozásban. Ha Kósáné Kovács Magda szocialista politikus ennél korábban mondott valami nagyon hasonlót, akkor Németh Péter a megfelelő emberre hivatkozott. A Népszava publicisztikai rovatvezetője, N. Kósa Judit persze nálam kedvezőbb helyzetben van. Ha már szerkesztés közben átsiklott az utalás fölött, igazán megkérdezhetné az édesanyját, vajon mikor hagyta el száját a köztudatban nevéhez kapcsolt szállóige.     

     

komment
süti beállítások módosítása