Digitális ismerősöm hiányolta közösségi üzenőfalamról „az egyéni hangvételű mondatokat”, amelyeket megszokott mostanában. Megtisztelő az érdeklődése, türelmet kérek azonban tőle. A piros alátétre írott gondolatok ugyanis nem rögtönözve születnek. Sokat olvasó ember vagyok, és ha jó mondatot veszek észre, akkor beindul a képzeletem. Karnyújtásnyira elérhető egy hajdan kávé adagokat tartalmazó doboz, ebben gyűjtöm a továbbgondolt mondatokat, és ha összejön vagy tucatnyi, megkínálom velük a digitális ismerősöket.

Akik gyakran vállalják a társalkotást, mert elvesznek belőlük, vagy hozzájuk tesznek. Az eredményt pedig megosztom a szélesebbik nyilvánossággal, az utánközlő portál fórumozó olvasóival. Ők is elvégzik a maguk társadalmi munkáját, elvesznek-hozzátesznek, és a végeredmény adja ki a szállóige természetrajzát. A folyamatot hadd érzékeltessem egy friss példával. Másik szereplője a Heti Válasz munkatársa, Ablonczy Bálint, aki a legutóbbi számban így jellemezte a parlamenti ellenzék markáns csoportját: „Az óbaloldalon (MSZP és DK) fogyatkozva ugyan, de vannak még szavazók, ám nincsenek hiteles vezetők.” Tűpontos elemzés, némi átalakítás után továbbgondolásra serkent.

Íme: ’Az óbaloldalon még vannak szavazók, de már nincsenek hiteles vezetők, az újbaloldalon pedig már vannak szavazók, de még nincsenek hiteles vezetők.’ Az egyvesszős idézőjel a bizonytalanságomat sejteti. Vajon azé-e az eszmefuttatás szellemi tulajdonjoga, akinek eszébe jutott az eredeti mondat? Vagy a másik újságíróé, e sorok írójáé, aki el is vett belőle, meg hozzá is tett valamit? Eme bizonytalanság a szállóige szerves tartozéka, midőn egy-egy mondat szájról-szájra száll. Arról nem is beszélve, hogy az emberiség mitológiai történetében mindössze egyetlen személyiség van, akinek csakugyan eredeti gondolatai támadtak: Ádám ősapánknak. Mi, az utódai csupán az ő mondatait (vagy a neki tulajdonított mondatokat) variáljuk.

Nem állítom persze, hogy amit két újságíró összehozott az ábécé elejéről és végéről, az már szállóige. Ahhoz újabb társalkotók kellenek. Akik a digitális kávéházban ülnek, arccal a közösségi üzenőfalnak, vagy a digitális kocsmában álldogálnak, támaszkodva az online portál érdes felületéhez, és tovább farigcsálják az iménti gondolatmenetet. Amikor pedig már sokan érzik magukénak az igazságát, tömörségét és pontosságát, akkor nem is lesz lényeges, hogy voltaképpen kinek jutott az eszébe.