Médianapló

Médianapló - Ítélkezhet-e a posztoló?

2017. október 29. 10:16 - Zöldi László

Az úgynevezett Marton-ügyről keveset tudok ahhoz, hogy kifejtsem róla az álláspontom. Annyira mégis érdekel, hogy elolvassam a hozzá fűzött véleményeket. A Színház.org közli a legjellemzőbb értelmezéseket, közéjük tartozik Szász János rendező kiállása a szexuális zaklatással vádolt rendező, Marton László mellett. Okfejtésében van egy mondat, amely elgondolkoztatott: „Nem posztom az ítélkezés.”

E rovatot sokan posztnak vélik, ráadásul a Médianaplót 2002-ben posztgraduális képzési formának találtam ki. Amit újságírás-szemináriumon szóba hoztunk, azt a világhálón gondoltuk tovább. Lám, már eddig is háromszor használtam a poszt kifejezést, amely a latinból származik, és utána tevést, mögé helyezést jelent. A hely meghatározó szerepet játszik az értelmezésében: kijelölt hely, őrhely, ahol az őrszem posztol (őrködik). De a poszt jelent beosztást, tisztséget, és az angolban postázást is. Elküldünk valamit, a digitális korszakban bejegyzést teszünk ki az üzenőfalra. Mint most ezt az eszmefuttatást is.

Egy rendező állíthatja, hogy nem posztja az ítélkezés, mert az előadás attól drámai, hogy minden szereplőnek megvan a maga igazsága. Részigazságok ütköznek egymással, amelyek a néző tudatában állnak össze. E sorok írója nehezebb helyzetben van. Amit tanítok, azt Kommunikáció és médiatudomány szak alatt könyvelik el. S bár vannak nálunk médiatudósok, médiatudomány még nincs. Amit tanítunk, például az újságírás-szemináriumban, inkább a tapasztalatok általánosítása, vitatható tehát. Nem azt állítom, hogy csupán egy leckével járunk a tanítványok előtt, hanem hogy a tanítványainktól sokat tanulhatunk. A médiapolitika mintegy harminc meghatározásából számon tartok hármat is, amelyet hallgató mondott ki vizsgázás közben. Olyasmit olvasott ki a jegyzetből, amelyet zseniális egyszerűséggel fordított le a maga nyelvére. A társalkotók közreműködésével így lett a 210 oldalas médiapolitikai jegyzetemből 170 oldalnyi, és a rövidebb változatnak nem ártott az egyszerűsítés.

E posztgraduális poszt-sorozatban olyan bejegyzéseket posztolok, amelyekben nem ítélkezem, csupán tűnődöm. A figyelmes olvasónak mégis lehet az a benyomása, hogy a folyamat ítélkezés látszatát kelti. Ha ugyanis utánközlő portálok révén ezek a posztok a nyilvánosság kevésbé szakmai fórumaira kerülnek, csatlakoznak hozzájuk a mögéjük helyezett posztok, amelyeket kommentnek neveztünk el. Márpedig a legtöbb kommentelő ítélkezik, másra nem is telik az indulataiból.    

1 komment
süti beállítások módosítása