Október 8-án emlékeztünk meg a Népszabadság tavaly őszi „beszántásáról”. Ki így, ki úgy. E rovatban kétszer is tűnődtem róla, mellőzve az indulatokat és az indulatszavakat. Elolvastam a hozzá fűzött megjegyzéseket, amelyekből korántsem a visszafogottság csendült ki. Mielőtt azonban a gyűlöletszavak okát firtatnám, egy bekezdés a kommentelésről.

A gutenbergi nyomdatechnikából csak egy betűtípusra telt, ezzel nyomtatták a hírlapokat. Amidőn már egy második betűtípust is lehetővé tett a műszaki fejlődés, a nagyobbikkal szedték a híreket, a kisebbikkel a hírmagyarázatot. Vagyis a kommentárt. A kifejezés a latin commentior (eszébe jut, felötlik neki, kigondol valamit) szóból származik; a com hozzát jelent, a mens, mentis gondolást. A hozzágondolás XXI. századi válfaja a komment, amelyet a digitális felületen olvasható állásponthoz, eszmefuttatáshoz, gondolatmenethez, okfejtéshez, véleményhez azok fűznek, akik többnyire nem mutatkoznak be. Ők a kommentelők, vagy ahogy Balla Eszter nevezi őket, az „online csőcselék” (Heti Válasz, 2016.09.01.)

Árnyaltabban fogalmaznék, de nem azért, mert többet képzelek az álneves hozzászólókról. Indulatvezérelt emberek, akik gyakran olyasmiről írják meg az érzéseiket, amihez nem értenek. Hasznosságukat mégse vonnám kétségbe. Amióta ugyanis digitális naplót vezetek - 16. éve naponta 2500 karakternyit írok a média eseményeiről és összefüggéseiről - magam vagyok önmagam szerkesztője. Ez nem rossz ajánlólevél fél évszázadnyi lapszerkesztés után, mindazonáltal mindenkinek szüksége van kontrollra. A szerző már belepistult a szövegébe, a szűz szem viszont észreveszi a pontatlanságot. Ezt a feladatot önként vállalják a kommentelők, többnyire rosszul. Akadnak azonban köztük olyanok is, akik úgy szólnak hozzá, hogy a megjelenés után néhány perccel már frissíthetem is a bejegyzést. Nekik hálával tartozom.

A Népszabadságnak volt egy tragikai vétsége: néhány hónappal a megszüntetése előtt átalakította az online kiadását. Megszabadult azoktól a kommentelőktől, akik rácuppantak a fórumára. Azt az ellentmondást oldotta föl, hogy egy baloldali újság digitális felületén berendezkedtek a szélsőjobboldali hozzászólók. A döntést most torolták meg a kiebrudaltak, akik nem is titkolták, hogy az akkori kiközösítés (exkommunikáció) beszél belőlük. Ami engem illet, én sem rajongok azért, ha durván reagálnak a bejegyzéseimre. Ilyenkor el is határozom, hogy a névtelen kommentelőt átadom az utókor megvetésének.