Ma egy éve puccsolták meg a patinás napilapot. Amikor e jegyzetet befejezem, elsétálok néhai Bächer Iván közelben lévő fájához, ahol a volt munkatársak csöndes megemlékezésre gyülekeznek. Addig is eltűnődnék, vajon mi történt azokkal, akik 2016. október 8-át a Népszabadság szerkesztőségében élték meg. Kapósnak bizonyultak, mert a legtöbbjük elhelyezkedett a sajtóban. Van, aki egyéni utat választott, mégis inkább csoportokban igazoltak át különböző redakciókba. Lapjuk megszűnt ugyan létezni, szakmai igényessége azonban nem enyészett el.

A talpon maradt Népszava megújított külseje hasonlít a Népszabadságéhoz, elvégre ugyanaz a dizájner tervezte. Ráadásul onnan érkezett a főszerkesztő is, aki jobban csinálja a lapot, mint az elődje. A tudósítói hálózatból szintén többen csatlakoztak a törzsgárdához. A legnagyobb eredmény, hogy a szociáldemokrata múltú újságot sikerült kimozdítani a közép-magyarországi bezárkózásból. A példányszám csaknem a duplájára növekedett, és nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a tartalmilag is megújított napilapot a fővárostól távolabb megyékben immár többen vásárolják.

A Népszabadság másik védjegye a valóságfeltárás, ennek nyomait kevésbé látom az utódjában. Talán mert egyelőre hiányzik belőle az MSZP-től való távolságtartás. Értem persze, hogy a választás közeledtével a kormánypártok korrupciós ügyeire vetül a fény. De ha a harcedzett gazdasági riporterek feltárhatták volna a négyes metró körüli disznóságokat is, már túl lehetnénk azon, hogy a Gyurcsány-kormánynak volt-e köze a túlárazáshoz, és akkor a Fidesz nem tartalékolhatná a bombát 2018 első negyedévére.

A 24.hu-ba is jutott néhány népszabadságos újságíró, ám a fiatalabb évjáratból. Épp a belpolitikai vonalvezetést frissítették föl, ezért az ellenzék többi pártja sokkal inkább jelen van a digitális felületen, mint a Népszava hasábjain. A megszüntetett újság vezető publicistái és riporterei pedig megosztják írásaikat az ellenzéki sajtó hetilapjai között. Felváltva dolgoznak a Vasárnapi Híreknek, a Szabad Földnek, a HVG-nek, az ÉS-nek és a 168 Órának. Joggal firtathatja az olvasó, vajon a legutóbbi hetilapot miért nem sorolom ama szerkesztőségek közé, amelyek csapatostul vették át a Népszabadság egykori munkatársait.

Hát csak azért, mert hónapokkal a tavaly októberi puccs előtt igazoltak át. A kezük nyoma meglátszik a 168 Órán, távozásuk azonban nem az Orbán-kormány médiapolitikájával magyarázható. Történetük szakmailag tanulságos, alkalomadtán sort is kerítenék rá.