Vona Gábor íráskészsége sem jobb Botka Lászlónál, a baloldali szavazóknak tett ajánlata mégis érdeklődést váltott ki. A Facebook-on 7 és fél ezren lájkolták, 1300-an osztották meg, és eddig 738-an szóltak hozzá. E sorok írója azonban nem ama mondatait emeli ki, melyek megmozgatták a politikai elemzők képzeletét. A Jobbik elnöke ugyanis imigyen utalt Botka lemondására: „Az a vezető, aki a saját pártjának sorait sem képes rendezni, nem lehet alkalmas egy egész ország vezetésére.”

Igaza van. A szocialista miniszterelnök-jelölt bukása azzal is magyarázható, hogy nem teremtett rendet a pártjában. Holott a katonai akadémiákon közhelynek számít, hogy mielőtt egy hadvezér a sorsdöntő csatába indul, jól teszi, ha megtisztítja a hátországát, máskülönben hátba döfik azok, akik nem értenek egyet a stratégiájával. Mindazonáltal a hazai médiapolitika viszontagságos történetében van egy példa, mely arról árulkodik, hogy az amúgy szükségszerű pacifikálás akár vereséget is eredményezhet.

Orbán Viktor 1998-as választási győzelme önmagát is meglepte. A stábja már elkészült néhány szakpolitikai koncepcióval, de a média nem tartozott közéjük. Bár az újdonsült miniszterelnök annyit azért tanult Clausewitz-től, a világhírű hadtudóstól, hogy a számára sorsdöntő négy évbe nem mehet bele a hátország megtisztítása nélkül. Mielőtt tehát rendet akart volna tenni a tőle független médiumokban, rendet vágott a tőle függő szellemi műhelyekben. Kiszárította például a „baráti” MDF-hez kötődő szerkesztőségeket, noha akár meg is menthette volna őket állami hirdetéssel vagy alapítványi pénzzel. 

Egy dunai hajókiránduláson, az úgynevezett polgári gondolán pedig 1998. szeptember 27-én kifejtette: „A médiában, a kultúrában és a gazdasági életben február végéig megkezdődik az erőviszonyok átalakítása, ezek után kezdődhet meg - akár az ellenzék bevonásával is - a polgári társadalom konszolidálása.” Az idézet mai szemmel olvasva eretnek eszmefuttatásnak is vélhető, ráadásul a megvalósítására több mint egy év ment rá. Ez tragikai vétségnek bizonyult Orbán Viktor szempontjából, mert a választási ciklus hátra lévő három esztendejében már nem volt képes behozni a késést. A parlamenti ellenzék olyan erős média-hátszéllel szegült vele szembe, hogy 2002-ben kicsúszott kezéből a kormányrúd.

Orbán tanult a saját hibájából, és a második, még inkább a harmadik országlása idején gyökeresen átalakította a médiabeli erőviszonyokat. A következményeket szenvedjük.