Médianapló

Médianapló - Lattmann Tamás miért lett majdnem miniszterelnök-jelölt az ellenzéki oldalon?

2017. szeptember 27. 09:58 - Zöldi László

Tegnap este robbant a bomba. Az ATV stúdiójában egy nemzetközi jogász elárulta, hogy tavaly decemberben még ő volt a demokratikus ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje. Elmesélte, hogy az MSZP, a DK, az Együtt és a Párbeszéd idestova egy éve tapogatózott nála, és két-három hónap alatt el is jutottak odáig, hogy még be nem jelentett civil jelöltként tárgyalhatott volna ama civil szervezetekkel és ellenzéki pártokkal, amelyek nem szívesen ültek volna egy asztalhoz az MSZP 2010 előtti arcaival és Gyurcsány Ferenccel. Lattmann Tamás figyelemre méltó megszólalásából két média-szakmai és egy politikai következtetés adódik.

Lám, az ellenzéki politikusokról kiderült, hogy képesek hallgatni. Holott olyan kép alakult ki róluk, hogy pletykásak, nem képesek tartani a szájukat. Egyeztetett hallgatásuk pedig a politikai újságírókról árulkodik. Az amúgy tájékozott szakíróknak vagy fogalmuk sem volt arról, hogy a Jobbik nélküli ellenzék tavaly ősszel egy nemzetközi jogász személyében látta a kitörés lehetőségét, vagy tudtak róla, mégis megérte nekik, hogy hallgatást fogadjanak. Az előbbi ok szakmai gond, az utóbbi erkölcsi.

A négy ellenzéki párt december közepi megállapodását rúgta föl Botka László, aki baloldali programmal jelentkezett be miniszterelnök-jelöltnek. Ötletét ugyanazok a szocialista politikusok fogadták el, akik Lattmann Tamással is tárgyaltak. Kétkulacsosságuk helyett azonban töprengjünk inkább a kétlelkűségükről! Realista énjük azt sugallta, hogy adósságokba keveredett, csökkenő szavazóbázisú pártjuknak bele kell simulnia az ellenzéki együttműködésbe. Irrealista énjük viszont kacérkodott ama elképzeléssel, hogy a leszalámizott, széttagolódott ellenzék legerősebb csoportosulásaként át kell venniük a vezető szerepet. A szegedi polgármester bejelentkezésével visszatértek hát baloldali gyökereikhez, ezzel a választópolgárok bőrére menő kártyajátékban tizenkilencre húztak lapot.

A Fizessenek a gazdagok! jelszó megnyerő gondolat, bár nyerni 2018-ban csak „népfrontosabb”, civilebb összefogással lehetne. Ráadásul a rokonszenves elképzelést ellenszenvesen képviselte Botka László a nyilvánosság fórumain. Mégse verném el rajta a port, ő ugyanis csupán ügyetlenül jelenítette meg az MSZP nagypárti gondolkodásmódját. A szocialista politikusok szívéből beszélt, holott van nekik realitásérzékük is, amely átmenetileg egy tágabb értelemben vett miniszterelnök-jelölthöz kapcsolta őket.              

 

1 komment
süti beállítások módosítása