Médianapló

Médianapló - Magyar katolikus főpapok a nyilvánosságról

2017. augusztus 31. 10:20 - Zöldi László

A múlt század ötvenes éveiben hittanra jártam. Magukkal ragadtak a Biblia meséi, a plébános úr föl is ajánlotta, hogy vasárnaponként ministráljak. Neki köszönhetem, hogy a mise után kakaót ihattunk, és megismertem egy furcsa süteményt, a kuglófot is. Aztán elköltöztünk Kiskőrösről, és a kapcsolatom megszakadt a katolikus egyházzal. Most pedig azt olvasom a Napló című veszprémi újságban, hogy Szent István királyunk napján Márfi Gyula érseket kitüntették a Magyar Érdemrend középkeresztjével.

Az érsek úr két évvel ezelőtt figyelemre méltó mondattal keltette föl az érdeklődésemet: „Mivel a legnagyobb veszélyben most az üldözött keresztények vannak, elsősorban azt tartanám ideálisnak, ha őket fogadnánk be.” (Napló, 2015. június 10.) Véleményét magáévá tette a magyar állam, talán ezzel is magyarázható a kitüntetése. Ebből az alkalomból interjút adott kedvenc lapjának, amelyben kifejtette, hogy ő mindent „szakralizálna, ami önmagában profán”, ezért áld meg például tankonyhát, autószalont, parkettagyárat és fűrészüzemet is. Leginkább mégis ezen a kijelentésen tűnődtem el: „A tömegkommunikációval is javult a kapcsolatunk, botrányos írások nem nagyon jelentek meg rólunk.” (Napló, 2017. augusztus 26.)

Nem azt állította tehát, hogy a 6921 négyzetkilométernyi főegyházmegyéjében nincs botrány, holott a 441 ezer lakosból 280 ezer a katolikus, 117 a pap, 23 a szerzetes, 20 a kispap, 16 a diakónus, 106 a világi hitoktató, továbbá 16 a tanintézmény és 180 a plébánia. Ennyi embernél és intézménynél akadhattak kínos ügyek, ezeket azonban sikerült eltitkolni a nyilvánosság elől. Vagyis nem az a botrány, ami az érsekség berkeiben meg-megtörténik, hanem az, amit az újság megír - ettől lesz a feltáró, leleplező cikk botrányos.

Ez persze nem az a nyilvánosságszemlélet, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia újdonsült elnöke, Veres András évekkel ezelőtt, még ugyanezen testület titkáraként és kommunikációs felelőseként meghirdetett. Nem is venném egy kalap alá őket, az 58 éves győri megyéspüspököt és a 74 éves veszprémi érseket. Hitbéli kérdésekben bizonyára egyetértenek, de az a benyomásom, hogy a nyilvánosságról gyökeresen más az elképzelésük. Ez abból is kiderült, hogy Veres püspök két korábbi állomáshelyén, Vasban és Baranyában korántsem az egyházmegye skandalumairól írott cikkeket minősítette botrányosnak, hanem a botrányt okozó papokat és gazdasági ügyintézőket távolította el.         

13 komment
süti beállítások módosítása