Neves kollégák és álneves kommentelők kérdezik, miként látom a vidéki sajtó bekebelezését. Kétségtelen, hogy a maradék öt független megyei napilapból Pecina úr megvásárolta a miskolcit, a nyíregyházit és a debrecenit. Vajna úr pedig engedélyt kapott a Médiahatóságtól és a Gazdasági Versenyhivataltól a győri meg a szegedi újság megszerzésére. Mégis kivárnám a fejleményeket. Aki ugyanis olvassa az említett lapokat, egyelőre nem sok változást vehet észre.

Az osztrák Heinrich Pecina átvette egy szintén osztrák médiacég északkelet-magyarországi újság-hálózatát. Valószínű, hogy tovább adja a magyar miniszterelnök egyik bizalmi emberének, de néhány hónapig a Népszabadságnál sem szólt bele a szerkesztésbe. Előkészítette a terepet a hozzá került lapcsoport gyökeres átalakítására, vagy ha ez lassan megy, a zászlóshajó elsüllyesztésére. Sokan Orbán Viktor strómanjának tartják, ám a szememben csak egy ügyeskedő üzletember, aki olcsón vesz, és drágán ad el. Lehetséges, hogy most felgyorsulnak az események, mert közeledik az országgyűlési választás, és a Fidesznek nincs ideje lacafacázni. A három megyei napilapban egyelőre megjelennek közéleti témájú jegyzetek. Szerzőik változatlanul értelmezik a kormány és az ellenzék tevékenységét, de már érzékelhető néhány publicista visszahúzódása és a többi újságíró elbizonytalanodása.

Úgy rémlik, van az a pénz, amennyiért a győri és a szegedi újság amerikai tulajdonosa megválna a két legjobb vidéki napilaptól. Azért fogalmaztam feltételes módban, mert egyikben se olvastam arról, hogy az Amerikából hazatelepült Andy Vajna már birtokba vette volna a szerkesztőségeket. Olvastam a legjobb győri jegyzetírótól történelmi metaforát, amelyből kisejlett álláspontja a kormányzati médiapolitikáról. Ám jobban tetszik a szegedi publicisták fiatalosabb, egyértelműbb hangvétele, mert nyíltan vállalják a nyilvánosságszemléletüket. Úgy tesznek, mintha jogállamban élnének, és nem fenyegetné őket a bedarálás veszélye.

A fővárosi véleményformálók hirtelen fölfedezték a megyei napilapok jelentőségét. Soha ennyit nem írtak, beszéltek róluk, mint mostanában. Kár, hogy úgy nyilvánítanak véleményt, mintha a vidéki sajtó kormányzati meghódítása befejezett folyamat volna. Talán nem ártott volna fellapozni ama újságokat, amelyek még ragaszkodnak a függetlenségükhöz. Bár őszintén szólva már azzal is megelégednék, ha a neves kollégák képesek volnának pontosan leírni a túl korán elsiratott lapok nevét.