Mostanában elég sokat írok róla, érdekel a felbukkanása. A legutóbbi bejegyzésre imigyen reagált Fabriczki András: „Te Laci! Én úgy látom, nem őszintén szereted a druszádat.” Digitális ismerőseimnek mindig válaszolok, Andrásnak például ezt feleltem: „Megváltoztatnám a szórendet: őszintén nem szeretem. Ismerem a szegedi médiagyakorlatát, és elborzaszt, hogy országosan is elterjesztené.”

A hozzászóló persze több a közösségi oldalon szerzett ismerősnél. Ő volt a frissiben megalakult MSZP pénztárosa, majd egy évtizeddel később engem nézett ki arra, hogy kibeszélje magából a megyei napilapok eladását. A „Nem sajtóprivatizációra kaptam megbízatást, hanem pártgazdálkodásra” című terjedelmes interjú a Magyar Média 2000/2. számában jelent meg, és a szaksajtóban leggyakrabban idézett dolgozatom lett. Viszonzásul a kulisszatitkokért értelmezném a Botka-jelenséget. Az egész kezdődött azzal, hogy a szegedi polgármester bejelentkezett miniszterelnök-jelöltnek, és egy rosszul megírt programmal maga mögé állította a Magyar Szocialista Pártot.

Bejelentette, hogy záros határidőig a Jobbik kivételével végiglátogatja az ellenzéki pártokat, de ígéretét nem tartotta be. Inkább elkezdte járni az országot, hogy az ellenzéken belüli versenytársak híveit megnyerje a Fizessenek a gazdagok! jelmondatnak. Hátha arra kényszerítik a pártvezetőiket, hogy őt elfogadják közös miniszterelnök-jelöltnek. A politika nem széplelkek homokozója, Botka László taktikája akár nyerő is lehet, miatta aligha érdemes erkölcsileg kárhoztatni. Zavar viszont, hogy olyan politikus tűnt föl a baloldal egén, aki legföljebb semmitmondó tőmondatot sajtol ki magából a médiáról.

Beszél helyette a szegedi gyakorlata. A vidék legpatinásabb újságjánál, az 1910-ben alapított Délmagyarország szerkesztőségében kitűnő újságírók dolgoznak. Kifejthetik álláspontjukat az Orbán-kormány szerintem is minősíthetetlen tevékenységéről, de a polgármester személyét, városházi megnyilvánulásait, városházán kívüli húzásait úgy kezelik, mint a hímes tojást. Szemlátomást tartanak tőle. Ama túlhatalmától, amelynek révén uralja a helyi nyilvánosságot. Az a benyomásom, hogy Szegeden manapság nem jó kritikus szellemű újságírónak lenni, és rossz konzervatív értékrendű újságíróként létezni.

Örülnék, ha jövőre a szétforgácsolt ellenzék nyerne, de aggasztana, ha a választási győzelem után Botka László miniszterelnök médiaszemlélete határozná meg az országos nyilvánosságot.