Médianapló

Médianapló - Lóvá tett nyelv

2017. március 12. 11:34 - Zöldi László

A PC-t úgy emlegetik mostanában, hogy piszi, politikai korrektség, polkorrekt, politikelkorrekt (a legutolsó Németh Szilárd Fidesz-politikus nyelvi leleménye). Az eredetileg political correctness körülbelül azt jelenti, hogy politikailag korrekt, vagyis a közéletben kifogástalanul használt, esetleg megengedett beszédmód.

Orbán Viktor például azzal vált ismertté, hogy a múlt század nyolcvanas éveiben megszegte a piszit: a budapesti Hősök terén kimondta azt, amit akkoriban nem illett kimondani. Később, ellenzéki honatyaként sem tett lakatot a szájára, amikor azonban miniszterelnökké választották, már maga próbálta megszabni a közbeszéd kereteit. Napjainkban pedig eljutott oda, hogy harcot hirdetett a XXI. századi, Nyugat-Európából örökölt PC ellen. Talán nem teljesen véletlen, hogy Mérő László matematikus és pszichológus furcsa módon adott hangot a nemtetszésének. Interjúban érzékeltette, hogy mivel járna, ha szabadjára engednénk az indulatainkat. Néhány napja, március 8-án kifejtette a Mandiner digitális felületén: „Én addig utáltam a polkorrektséget, amíg mostanában nem lett kötelező utálni.”

A sokoldalúan tájékozott, művelt, kulturált, bő szókinccsel megáldott publicista hirtelen elkezdett lóf@szozni. Látszólag komolyan eljátszotta, milyen az, ha egy országért-nemzetért felelősséget vállaló közéleti személyiség gorombán, kocsmatöltelék módjára fejezi ki magát. Az interjút készítő újságíró vagy megdöbbent, vagy cinkosként működött közre a nyelvi provokációban, mert megkérdezte: „Ezt az interjút majd lóf@szokkal együtt írjuk meg?” És lőn. Kár, hogy az alaposan végiggondolt paródiából nem lett vita. Pedig eltűnődhettünk volna, hogy a gyakran használt kifejezést ki mentette át a kocsmából a nyilvánosság fórumaira.

Bizony egy politikus. Gyurcsány Ferenc emlékezetem szerint imigyen szőtte híres-hírhedt őszödi beszédébe: „Lóf@szt mama.” Mindazonáltal a pontosság kedvéért utánanéztem a névtelen kommentekben neki tulajdonított mondatnak. Kiderült, hogy 2006-ban az akkori miniszterelnök másként fejezte ki magát. A választási győzelem után arról világosította fel szocialista frakciótársait a Balaton parti kormányüdülőben, hogy a Pápán Katusnak nevezett édesanyja egyszer érdeklődött nála: „Megjavult-e az egészségügyi rendszer? Mondom: egy lósz@rt, mama.” Nagy kő esett le a szívemről. Rosszul emlékeztem, és gondolatban rögtön elnézést kértem a közismert politikustól. Elvégre nem is lóf@szozott. 

komment
süti beállítások módosítása