Médianapló

Médianapló - A megtagadott Rákosi

2017. január 08. 11:08 - Zöldi László

A miniszterelnök nagy hírre vergődött karácsonyi interjúja sajtótörténeti szempontból is következménnyel járt. Hárman néztük meg, vajon korábban is előfordultak-e be- és elírások az újságokban. E sorok írója a Magyar Narancs múlt csütörtöki számában tekintette át a legutóbbi száz év hasonló ügyeit, rá két napra, szombaton pedig két kolléga fejtette ki a maga álláspontját. A hvg.hu digitális felületén Murányi Gábor - figyelemre méltó cikkéről már beszámoltam a Médianaplóban -, és a Magyar Nemzet papírra nyomtatott változatában Pethő Tibor. Az utóbbival ott érintkezett az okfejtésem, hogy ő szintén foglalkozott a Magyar Nemzet egyik elírásával.

A teljhatalmat bőszen gyakorló Rákosi Mátyás Szabad Népbeli cikkét emlegette az egyik hajdani szerző. A kéziratban még azt pedzegette, hogy az olvasók milliói „nemcsak olvasták és megtárgyalták, hanem tanultak is belőle, és megfogadták útmutatásait.” Amidőn azonban megjelent a szöveg, a ’megfogadták’ helyett a ’megtagadták’ látott napvilágot. Az Államvédelmi Hatóság akcióba lépett, és Pethő Tibor ki is bontja a vizsgálat részleteit. Csupán ott akad meg, amikor arra jut, hogy „A bizonyítékok, vagyis a korrektúralevonatok nyomozás közben hirtelen szőrén-szálán eltűntek.” Na, itt kezd összeállni két sajtótörténettel is foglalkozó újságíró spontán együttműködése.

E sorok írója Szabó József Jenő visszaemlékezését idézte. A Határőr Magazin nyugalmazott főszerkesztője az édesapját tisztelhette a Magyar Nemzet olvasószerkesztőjében, akit a „szabotázsért” elvitt az ÁVH. Csakhogy a fiú 1951-re tette apja meghurcolását, a Magyar Nemzet szombati cikkéből viszont kiderül, hogy 1950. október 19-én jelent meg ama bizonyos elírás. Itt Pethő kolléga pontosított, ott viszont én segíthettem neki, ahol a levonatok sorsát latolgatta. Szabó József Jenő szerint ugyanis „Hajnalban Both, a korrektor az újságárusnál kinyitotta a friss lapot, és a szeme azonnal a sajtóhibára tévedt. Rémületében bement a nyomdába, és megsemmisítette a levonatot. Ezért másoknál gyanúsabbá vált, az ÁVH-n szét is verték az állkapcsát, és majdnem egy évet ült.”

A saját kéziratban azonnal javítottam az 1951-et 1950. október 19-re. Ha engedélyt ad a Magyar Narancs szerkesztősége, az egyik mozzanatában pontosított cikket föl is teszem a Facebook üzenőfalára, hogy digitális ismerőseim olvashassák. Ha majd kézbe veszik a Magyar Nemzet tegnapi számát, talán azt is hozzágondolják, amit a levonatok sorsáról tőlem tudnak.   

komment
süti beállítások módosítása