Érdekes írás jelent meg a hvg.hu-n. Murányi Gábor azt tárta föl, hogy a Magyar Távirati Iroda 1957. április 2-án hírt adott a Kortárs című folyóirat indításáról. A közlemény azonban nem azokat harangozta be, akiket a szerkesztők terveztek, és nem úgy, ahogy a politikai vezetés igényelte volna. Darvas József például A hintáslegény című novellával jelent volna meg, ám a hamis cím inkább az írót jellemezte. A cikk szerzője nem találta nyomát, hogy a korabeli vizsgálat fényt derített volna a „hekkelők” személyére. Mindazonáltal a tréfás kedvű Devecseri Gáborra, Karinthy Ferencre és Örkény Istvánra gyanakszik.

Szintén foglalkoztam a témakörrel, bár a Kádár-korszakból olyan eseteket emeltem ki, amelyek a felségsértés szálára fűzhetőek. Karinthy Ferenc nemcsak azért maradt ki, mert nem illett a sorba. Azért is, mert több mozzanat bizonytalan ama történetben, amellyel a szigligeti alkotóházban szembesültem. Eszerint „Cini” ebédidőben osont be Fehér Klára szobájába, és szaftos részletet gépelt a készülő kéziratba. Az írónő nem vette észre a betoldást, sőt a kiadói lektor sem, és a könyv így jelent meg. Mintha az Élet és Irodalomban valaki szóvá is tette volna a szókimondó részletet, és a következő héten Karinthy Ferenc be is vallotta a „vétket”.

Valószínűleg a Szexmozi című könyvről lehet szó, amely 1980-ban látott napvilágot. A címadó novella nyugat-európai nagyvárosban játszódik, ahol az írónő vércukor-szintje hirtelen lesüllyedt. Egy mozi neon-felirata villant föl, ő pedig betért, és vett egy papírdoboznyi pattogatott kukoricát. Amidőn magához tért, rémülten fedezte föl, hogy hol tartózkodik. A kaján Karinthy ezt a lélektani mozzanatot használta föl, hogy a kéziratba csempésszen egy jelenetet (nagymama korú hölgy szeretkezik unokányi fiatalemberrel). Az irodalomtörténész Ungvári Tamás azonban gyanút fogott, szerinte a beírás nem a szigligeti, hanem a visegrádi alkotóházban esett meg.

Ebben azért lehet valami, mert Karinthy majd’ mindig Hévízen szállt meg, és a gőzölgő tó gyógyvizében áztatta fájós végtagjait. Onnan ruccant át a közeli alkotóházba, csakhogy vendégként ebédidőben aligha osonhatott a beutaltak nyitva felejtett szobájába. Visegrád esélyeit pedig az csökkenti - fűzöm hozzá -, hogy a tréfás kedvű írónak a közeli Leányfalun volt nyaralója. Ha látogatóban járt Visegrádon, a beosonás körülményes lett volna. Vannak itt még tisztázandó mozzanatok, a legendás történet addig is mosolyt fakaszthat az irodalomkedvelők körében.