Médianapló

Médianapló - Miért váltott a kormány nyolc megyei napilap élén?

2016. december 04. 10:32 - Zöldi László

A Liszkay-féle Mediaworks nem azonos a Pecina-féle Mediaworks-szal. A különbség nemcsak az, hogy a nyolc volt Springer-újsághoz társult a Pannon Lapok Társaságától öt napilap. Az is, hogy az Orbán-kormány bizalmi embere politikai alapon szervezi át a vidéki sajtóhálózatot. A PLT önálló egység maradt, lényeges változást egyelőre nem vettem észre a működésében.

A Népszabadság-botrány után a kaposvári és pécsi újságírók együttérzésükről biztosították a nyilvánosságból kiszorított kollégáikat. Nem lepett meg, hogy a két napilap éléről Liszkay Gábor leváltotta Czene Attilát és Nimmerfroh Ferencet. Az utóbbit ismerem, kitűnő újságíró, az előbbit nem, de a cikkei alapján ő is. Az eltávolításukhoz vezető folyamatot előbbről láttatnám. A német Springer azzal kísérletezett, hogy a helyi szerkesztőségekből kiemelkedett főszerkesztőket más megyeszékhelyre küldte. Becsben tartotta ugyan a felkészültségüket, de nem akarta, hogy a helyi nyilvánosságot a tulajdonos gazdasági érdekeivel szemben képviseljék.

Aki megvette a nyolc napilapot, más szerkezetet választott. Az osztrák Pecina úr főszerkesztőnek nevezett ki lapkiadó-igazgatókat, akiknek újságíró helyettesei csinálták a lapot, mindjárt kettőt is. Békéscsabai tanítványom a szegedi egyetemről, Pocsaji Richárd például így szerkesztette a Békés Megyei Hírlap mellett a kecskeméti Petőfi Népét is. Liszkay úr megvált a főszerkesztő-igazgatótól, Ricsit pedig kinevezte főszerkesztőnek Csabára, a kecskeméti lapnál Ökrös Csaba lett a főszerkesztő. Mindketten a helyi kollektívából kiválasztott, jó tollú újságírók. Nagyjából ugyanez játszódott le a másik hat lapnál is.

A jelek szerint az államosított Mediaworks vezetői felismerték: ha látványosan állítják a kormány szolgálatába a volt Springer-napilapokat, példányszám-csökkentésre ítélik őket. A megyei közvélemény másik, nem a kormánnyal rokonszenvező része ugyanis bojkottálná a kormány regionális szócsövét. Egyelőre beérik azzal, hogy az újságíró-főszerkesztők újjászervezik a tudósítóhálózatot, amelyet különböző okokból az előző két külföldi tulajdonos elsorvasztott, és a kormány üzenetei eljutnak végre a falvak népéhez. Ez részleges magyarázat a Népszabadság megszüntetésére is, mert a Pecina-féle volt Springer-lapok a Népszabadság Online országos és nemzetközi információit közölték. Változatlanul a fővárosból érkeznek a nem megyei információk, de immár kormánypárti hangszerelésben. 

14 komment
süti beállítások módosítása