A Mozgó Világ novemberi számából Parászka Boróka cikkét vettem előre. A marosvásárhelyi újságírót régóta írónak vélem, írószemmel látja ugyanis a világot. A Hónapló című rovatban közölt jegyzetei kötetté formálva szellemi újdonsággal kecsegtetik majd az érdeklődőket. Kirajzolódik belőlük, hogy a határ túlsó oldaláról miként lát bennünket egy éles szemű értelmiségi. Nem lesz a könyvben sok örömünk, de legalább eltűnődünk a szerző észrevételein. Ezúttal a menekültkvótáról kezdeményezett népszavazást övező kampányról fejtette ki az álláspontját.

A kormányzati óriásplakátok ellepték egész Erdélyt, szorgos kezek azonban rájuk ragasztottak néhány száz házilag készített, vicces ellenplakátot, valószínűleg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kínálatából. Amit nappal magyar párti aktivisták fölragasztottak, azt éjszaka magyar fiatalok átragasztották, hogy aztán magyar párti aktivisták nappal levakarják. A cikkíró következtetése: „Nem az történt, hogy valamelyik magyarországi ellenzéki párt komolyan vette volna, hogy van itt egy megszerezhető szavazóbázis, és ezért (…) akár valódi kampánymunkát is lehet itt végezni. Nem született igazi, Erdélynek szánt program, üzenet, tartalom.”

Az okfejtés emlékezetem mélyéről hívott elő egy mozzanatot. 1998-ban Hornék váratlanul elveszítették az országgyűlési választást, majd ellenzékben hálózatépítésbe fogtak, ami négy év múlva győzelembe torkollott. A szellemi építkezés egyik állomásának hatott ama tanfolyam, amelyet Fonyódon, egy Balaton-parti üdülőben szerveztek erdélyi fiatalok számára. Más civil szakértőkkel együtt engem is meghívtak, hogy tartsak előadást. De ha már ott voltam, beálltam negyediknek széket cipelni a legtágasabb terembe. A mozgalmár Baja Ferenccel, a szakszervezetis Nagy Sándorral és a külpolitikus Tabajdi Csabával együtt cipekedtem.

Részt vettek a választási kampányban, és a párt-közvélemény őket okolta a vereségért. Ahány név, annyi sors - Nagy Sándor például meghalt -, de abban a pillanatban fontosnak vélték, hogy az erdélyi fiatalok érezzék a törődésüket. Ez a szándék halt el 2004. december 5-én, amidőn a szocialista vezetők megijedtek attól, hogy a kettős állampolgársággal házaló Fidesz néhány százezer szavazóra tesz szert a határon túli magyarság körében. Nem vonom kétségbe, hogy a döntésükben volt politikai logika, ennél azonban erkölcsösebb, gyümölcsözőbb, bár vitathatatlanul strapásabb megoldás lett volna, ha gőzerővel folytatják azt, amit a fonyódi üdülőben elkezdtek.