Tegnap este négyen ültek a stúdióban. A diszkréten öltöző, csinos, fiatal műsorvezető, két politikus a divatos fekete öltönyben, fehér ingben és sötét nyakkendőben, továbbá a „kakukktojás”. A civil aktivista, vagy ahogy ő mondta: a „passzivista” rövid ujjú pólóban tisztelte meg az országos nyilvánosságot. A politikusok szertartásosan köszöntötték a „kedves” nézőket, kivételesen a viccpárt vezetője is visszafogta magát. Nem „sziasztok”-kal üdvözölt minket, hanem csak magasba emelte a kezét, és csuklóból mozgatta (pá-pá).

Mi lesz itt néhány perc múlva, nem sokkal korábban ugyanis egy másik tévé stúdiójában már szétviccelte a műsort. Ott egy-egy politikussal képviseltette magát két parlamenti párt (sötét öltöny, világos ing, sötét nyakkendő), a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke pedig a szokásos pólóban mondta a magáét. A gyakorló műsorvezetők legtapasztaltabbika komolyságával, célratörő kérdéseivel tekintélyt vívott ki magának a politikusok körében, ezért most ugyancsak meglepte a két pártembert, mert komolyan vette a viccpárti vezetőt. Ebből lett a kalamajka.

Miközben az MSZP, illetve a Jobbik képviselői méltóságteljesen fejtették ki eltérő álláspontjukat a népszavazásról, a rendhagyó módon viselkedő „pártelnök” savköpő menyétekkel hozakodott elő. Elküldte őket Szíriába, hogy az Iszlám Államtól megvédjék az ártatlan civileket, ha már a nagyhatalmak elfeledkeztek róluk. S mert a műsorvezető vette a lapot, az egymással korántsem rokonszenvező politikusok dermedten néztek össze. Arcukra kiült a zavar. Tegnap este nem nézett össze a népszavazási részvételre buzdító liberális politikus és a választás bojkottját bejelentő pártelnök, de az ő arcukra is kiült a zavar.

A viccpárti passzivista szerint maradt még 4750 darab a savköpő menyétekből, és ők majd megvédik a magyar választópolgárokat, akik tartanak a polgármester fürkésző tekintetétől. Ezért holnap elmennek inkább a szavazókörbe, és a fülke magányában behúzzák azt a fránya ikszet mind a két karikába. A jólneveltség szabályaiba öltözött politikusok épp úgy ledermedtek, mint a másik tévéműsort boldogító sorstársaik. Azon tűnődöm, vajon lehet-e iróniával ellensúlyozni a tízmilliárdos kormányzati plakátkampányt. Lehet-e humorral, rendhagyó viselkedéssel és képzeletbeli lényekkel kínos helyzetbe hozni a méltóságteljesen tehetetlenkedő ellenzéki politikusokat? Kultúremberként bizonytalanul válaszolnék, de ha az arcukon tükröződő ledöbbenésre gondolok, elfog a röhögés.