A búcsúzó hét legérdekesebb kérdését Rónai Egon tette föl. Az ATV műsorvezetője szeptember 27-én, reggel azokat a gyermekorvosokat hozta szóba, akik azért hiányoznak a hazai betegellátásból, mert Nagy Britanniában vállaltak munkát. Ezt firtatta: „A migráció egyúttal emigráció is?” Az orvosok, ugye, a jobb élet reményében mentek ki a szigetországba, ahol a sokszorosát keresik annak, amit itthon kereshettek. Ezért gazdasági bevándorlónak nevezhetőek, vagyis migránsnak. De ha beilleszkednek a szigetország társadalmába, és eladják az itthoni lakásukat, már aligha jönnek vissza. Vagyis emigránsok lesznek.

Egy újságíró komolyan vette önmagát és a szakmáját. El is határozta, hogy ha már az utóbbi hónapok leggyakrabban használt szavával kell dolgoznia, ő bizony végiggondolja, voltaképpen mit jelent. Ugyanezt a szellemi műveletet nem tapasztaltam potenciális beszélgetőpartnereinél, az ellenzéki politikusoknál. Ők elfogadták a kormányzat, személyesen Orbán Viktor kedvenc kifejezését, és a migránst gondolkodás nélkül, nyakra-főre, lépten-nyomon használják. Ha bárki úgy vélné, hogy a szavakért folytatott harc egy hideg polgárháború mellék-hadszíntere, az téved. A migránsból ugyanis kisejlik az összemosás szándéka.

Kik bontsák szét az egyre-másra, újra meg újra használt gumifogalmat, ha nem a kormányzat politikai ellenfelei, akiknek létérdekük volna, hogy felvilágosítsák a választópolgárokat az immár másfél éves propagandakampány hamisságáról? Aki politikai okból kér menedékjogot, az menekültnek nevezhető, és a nemzetközi szerződések értelmében az Európai Unió dönt arról, hol lel menedékre. Aki pedig nem háborús övezetből vagy nem diktatúrából érkezik Európába, hanem hogy jobban élhessen, az gazdasági bevándorlónak nevezhető, és az Unió valamelyik tagországa határoz a sorsáról. A tudatosan terjesztett migráns szóban ez a két kategória mosódik össze. A magyar kormánynak sikerült a köztudatban összemosnia az Unió és Magyarország hatáskörét. Ezzel magyarázható, hogy azt is kikéri magának, ami nem tartozik a szuverenitásához.

Egyre eszköztelenebb ellenzékét azért nem vonnám felelősségre, mert hatévnyi kiéheztetés után az intézményrendszere összeomlott, az aktivistái pedig elveszítették a kedvüket. Azért marasztalom el, hogy abban is alulmaradt, amihez nem kell pénz, paripa, fegyver, csupán gondolkodás. Szellemi renyheségből az Orbán-rendszer nyelvi keretein belül maradt, nem is lepődnék meg, ha 2018 után emigránsnak kéne nevezni.