A Népszava tegnap és tegnapelőtt Szanyi Tibor tollából két részben közölt figyelemre méltó eszmefuttatást. Nem lepődnék meg, ha cikksorozat kerekedne belőle. A szocialista politikus nyelvi igényességére jellemző, hogy nem elégedett meg ama közhellyé koptatott szállóigével, amely Balog Zoltán nevéhez fűződik. Az emberi erőforrás miniszter a pedagógus megmozdulások idején önkritikát gyakorolt, mondván, hogy „Túltoltuk a biciklit.” Azóta boldog-boldogtalan ismételgeti ezt, mert könnyebb leírni egy mástól kölcsönzött mondatot, mint kitalálni egy sajátot. Szanyi üdítő kivétel. Nála a Brexit-tel (az Európai Unióból való kilépéssel) az Egyesült Királyság „túlhúzta a rugót”.

A továbbiakban az Európa-parlamenti képviselő hozza a régi formáját. Az első, rövidebb részben húsz hibával véteti észre magát, a második hosszabban „csak” tizenhattal. E harmincsornyi bejegyzésben nem írhatok részletesebben a helyesírási és stiláris tévelygéseiről, csupán összefoglalom a hibajegyzéket. Például nincs tisztában a kijelentő és a kérdő mondat közti különbséggel, valamint a vessző intézményével. Az előbbinél, ugye, nem kell kitenni a kérdőjelet, ha az összetett mondat első tagmondata kijelentés, a másodikban viszont kérdés olvasható. Az utóbbinál pedig kulcsszó a mondat és a mondatrész. Ha az és, illetve a vagy az összetett mondatban két tagmondatot köt össze, illetve választ el, akkor ki kell tenni a vessző, ha két mondatrészt, akkor nem kell kitenni.

Azért nevezem jelenségnek a Szanyi-szindrómát, mert ismerős folyamat bontakozik ki előttünk. Adott egy közéleti személyiség, aki csekély anyanyelvi kultúrával hagyta el a középiskolát. Becsületére válik, hogy bedolgozta magát a számítástechnikai kultúrába, és a politikusok közül talán a legügyesebben használja ki a közösségi médiumokban rejlő lehetőségeket. A helyesírási szabályok mellőzése és a rövidítések azonban fokozták a nyelvtani és stiláris hiányosságait. Akkor kerül kínos helyzetbe, amikor gondolatokkal kéredzkedik vissza a hagyományos sajtóba, ahol dívik még a nyelvi igényesség.

Érteni vélem a Népszava engedékenységét. Szerkesztői sokat dolgoznak kevés pénzért. Ha hozzá sem nyúlnak Szanyi Tibor szövegeihez, aki elég sokat keres Brüsszelben ahhoz, hogy Budapesten ne kérjen honoráriumot, akkor kímélik magukat, ráadásul enyhítik a lapjukra nehezedő anyagi nyomást. A terjedelmes felületen, amelyen szanyikat közölnek, nem kell olyan publicisztikákat megjelentetni, amelyekért illene fizetni.