Médianapló

Médianapló - Mészáros Lőrinc, korunk hírlapkiadója?

2016. augusztus 28. 07:15 - Zöldi László

Hír(esztelés)ek szállongnak a Népszabadság közelgő eladásáról. Arról, hogy állítólag a felcsúti polgármester egyik cége veszi meg. Ez vagy bekövetkezik, vagy nem. Egyelőre inkább az ad okot az aggodalomra, hogy a Népszabadság nem cáfolja a pletykákat. De ha a napilap jelenlegi tulajdonosa azon töri a fejét, hogy eladja a patinás újságot, akkor ez azt jelenti, hogy magyarországi cége, a Mediaworks nyolc vidéki napilap nyereségéből nem képes eltartani a Népszabadságot.

Az osztrák médiabefektető arról ismert a szakmában, hogy profiltisztításra szakosodott. Olcsón vesz, átfazonírozza a portékát, eladható állapotba hozza, aztán felárral túlad rajta. A jelek azt sejtetik, hogy itteni hálózatához igyekszik megszerezni a német tulajdonban lévő Pannon Lapok Társaságát is. Az öt dunántúli napilappal és néhány városi újsággal tetézendő portfólió tavaly még két különböző cégben körülbelül 25 milliárd forintot forgalmazott. Ennyi bevételből már el lehet tartani a Népszabadságot (továbbá az ugyancsak veszteséges Nemzeti Sportot és Világgazdaságot is). Ha pedig létrejön a megnövekedett Mediaworks, akkor bizony a hajdani Hírlapkiadó Vállalat rendszerváltás utáni utódját „tisztelhetjük” benne.

Az MSZMP egykori kiadóvállalata 19 megyei napilap nyereségéből tartotta el az állampárt 814 ezer példányban megjelenő központi napilapját, amelyet mintegy 3 milliónyian olvastak. Idestova két évtizede állok vitában néhány médiakutató kollégával. Velük ellentétben úgy vélem, hogy a megyei napilapok nem voltak az MSZMP tulajdonában, az állampárt csupán a kezelési jogukat kapta meg a magyar államtól. Mielőtt hivatalba lépett volna az Antall-kormány, az MSZP azért adta el őket külföldi sajtóbefektetőknek, nehogy az államhatalom következő gyakorlója rájuk tehesse a kezét. Most kezd olyan konstrukció kialakulni, amely emlékeztet a Hírlapkiadó Vállalat gyakorlatára.

Jelenleg a Népszabadság 38 ezer példányban lát napvilágot, és az online változattal együtt több mint 200 ezren olvassák. (Ez megfelel a Klubrádió 208 ezres hallgatottságának.) A Mediaworks-nak 13 megyei napilap nyereségéből kéne ideiglenesen eltartania az országos napilapot és a többi veszteségforrást. Kibővítendő újsághálózatát a szállongó hír(esztelés)ek szerint nem közvetlenül „államosítaná” a Fidesz vagy az Orbán-kormány. Nem lepődnék meg, ha csakugyan kiderülne, hogy a pártelnök-miniszterelnökhöz közel álló Mészáros Lőrinc szerezné meg a kezelési jogot.     

3 komment
süti beállítások módosítása