Ma reggel Galambos Erzsi hangjára ébredtem. Háromnegyed hatkor jöttem rá, hogy éjfélkor belealudtam a Klubrádió egyik műsorába. A stúdióvendég üde hangján nem érződött, hogy benne jár a nyolcvanötödikben. Bizonyára azért nem, mert nekem a kecskeméti színházat jelenti a múlt század ötvenes-hatvanas éveiből.

Béla, Radó Vilmos színigazgató fia az osztálytársunk volt. Barátságunk abból adódott, hogy hárman a hírös város főutcáján laktunk. Én a Cifra palotánál, D. Laci a törvényszék épületében, Béla pedig a Vasút-parki sarkon, szemközt a KTE-pályával, szocreál stílusú házban, egy hanyag eleganciával berendezett, polgári ízlést tükröző lakásban. Reggelenként együtt mentünk iskolába, és ilyenkor elmondtuk Bélának a leckét. Ezt azzal hálálta meg, hogy bevitt minket a főpróbákra.

Olykor két kislányt is kergettünk a színház folyosóin, az egyik Dévay Camilla drámai hősnő, a másik Göndör Klára szintén színésznő gyermeke volt. Később mindkettő az anyja hívatását választotta, a hősnő lányát Udvaros Dorottyának hívják. Dévay művésznő valamiért nem játszhatott Pesten, ezt az öreg Radótól hallottuk, mert a házigazda épp beszélgetett a feleségével, Mojzes Mária színésznővel. Ma már azt is tudom, hogy a színigazgató legendáját ez alapozta meg. Abból épített kitűnő társulatot, hogy szívesen szerződtette azokat, akik 1956 után egy darabig nem játszhattak a fővárosban.

Gyanítom, hogy Galambos Erzsi is így került Kecskemétre. Első férjét, Nagy Attila színészt letartóztatták Miskolcon, és neki is el kellett jönnie az ottani teátrumból. Az öreg Radó szubrettnek szerződtette, mi pedig kiskamaszként őt csodáltuk az összes operettben. Tűzről pattant, cserfes lányokat és kacér asszonyokat jelenített meg, jól nézett ki, szépen énekelt, és tánc közben magasra emelte a lábát. Idézet tőle a Film, Színház, Muzsika 1996. június 6-i számából: „Nekem ugyanúgy fel kell tudni dobni a lábamat, mint negyven évvel ezelőtt, legfeljebb utána már fáradtabb leszek.”

Ma hajnalban azt mesélte, hogy tavaly decemberben, a nyolcvannegyedik születésnapján is játszott a budapesti József Attila Színházban. Miután elénekelt egy rock and roll-számot, és a nézők felállva tapsoltak neki, a kulisszák mögül váratlanul kilépett a Színművészeti Egyetem rektorhelyettese. Átadott neki egy diplomát, annak idején ugyanis „elfelejtette” elvégezni a Színművészeti Főiskolát. Kár - mondta szomorkásan a művésznő -, hogy erről a gesztusról egyetlen újságíró sem adott hírt. Hát én most megírtam.