A Class FM körül frissiben kirobbant botrány előzményeit igyekeztem felvázolni, de talán nem árt a téma iránt érdeklődőknek, ha azokkal a bejegyzésekkel is megismerkednek, amelyeket 2009-ben, az eredeti botrány napjaiban fogalmaztam meg. Íme.

2009. október 30.

Mire való a Sláger és a Danubius volt hullámhossza?

Kollégám és barátom, Domokos Lajos tegnap vitacikkben is kifejtette, amit hétfőn, a MÉTA vitaestjén élőszóban mondott el. Érdemi álláspontját nem vonom kétségbe, leglényegesebb eszmefuttatását alkalomadtán szívesen gondolnám tovább. Volt azonban cikkében egyetlen mondat, a vége felé, ami vitára késztet. Röviden kommentálja az ORTT szerda esti döntését, és azt írja, hogy a Fidesz és az MSZP színfalak mögötti megegyezése „pártelkötelezettségi alapon további hét évre szakítja ketté az ország média-légterét”.

A tegnapi reagálások közül néhány szerző ugyanezt pedzegette. Olykor még azt is hozzáfűzték, hogy a botrányos döntés után a Sláger és a Danubius volt hullámhosszán pop- és rock-számok helyett politikusok fognak feltűnni. Nos, a két nagy párt titkos megegyezését eddig még senki sem bizonyította, noha majdhogynem mindenki feltételezi. Talán igazuk is van, mert a döntés nyomán azonnal kirobbant a botrány. Mégsem hiszem, hogy november 19-étől kezdve az új frekvenciagazdák politikai kampányszövegekkel árasztanák el az étert (ha csak nem törekszenek gazdasági harakirire). A pakliban másik lehetőség is rejlik. Valószínűbb, hogy az éterben nem következik be lényeges változás.

Az új kereskedelmi rádiók nagyjából ugyanolyan zenei kínálattal kecsegtetik majd a hallgatókat, mint a kiebrudaltak, talán még a régi műsorvezetők egyikét-másikát is átigazolják. A feladatuk ugyanis nem föltétlenül az, hogy politikai üzeneteket továbbítsanak a négyévenként választópolgárként is funkcionáló hallgatóknak. Bevált, nyereséges hullámhosszokat vesznek át, és feltételezésem szerint az lesz a dolguk, hogy jó szakmai munkával nyereséget termeljenek a két nagy pártnak. Közeledik ugyanis az országgyűlési választások kampánya, amely úgy nyeli a pénzt, mint kacsa a nokedlit. Részvizsgálatok és becslések szerint egy-egy ilyen kampány a hivatalosan elkölthető 386 millió forint helyett akár ennek a tízszeresét is igényli.

A jelek arra utalnak, hogy a győzelemért, illetve a tisztes vereségért küzdő két nagy párt azért egyezett meg, hogy újabb forrásból fizethesse a kampányköltségeket. Ezért aztán nem valószínű, hogy az új rádiók kettészakítják az ország média-légterét. Az a gyanúm, hogy most kezdődő történetük inkább a pártfinanszírozás titkairól írandó könyvbe kívánkozik.      

2009.november 1.

A politika miért mutatta ki a foga fehérjét?

A Danubius és a Sláger körüli hajcihő áttörte a köznapi tudat szférájában élők ingerküszöbét. Villamoson-buszon utazva hallom, hogy a rádióbotrányról beszélgetnek az emberek. A Médianapló olvasóitól soha ennyi telefont nem kaptam, hogy magyarázzam már el, vajon miként látom a helyzetet. S ami a legmeglepőbb, azok a tanítványaim, akik eddig a politika iránt érdektelenséget árultak el, most elárasztottak írásba foglalt véleményükkel. Rengetegen kapták föl a fejvizet, mondván, hogy a két nagy párt meg akarja őket fosztani a kedvenc zenei programjuktól.

Ha a két kisemmizett rádió közül egyik sem fogná vissza magát, és ellenállásra buzdítanák a hallgatókat, akkor november 18-ig, a hullámhosszról való kiebrudalás napjáig tüntetők özönlenék el a közlekedési csomópontokat, lezárnák a hidakat, az útkereszteződéseket, és kiharcolnák a jelenlegi állapot visszaállítását. Mellesleg ugyanazok tiltakoznának, akik meg sem rezzennének, ha mondjuk az Élet és Irodalom vagy a Magyar Narancs nem jutna nyomdapapírhoz, és máról hónapra beadná a kulcsot. Ha pedig igaz, hogy a két nagy párt megállapodott a két szórakoztató csatorna leváltásáról, akkor lehetséges, hogy egyikük sem mérte föl a döntés társadalmi fogadtatását? Amit ugyanis az inkább csak értelmiségi körökben olvasott lapok esetében úgy tehettek volna meg, ahogy kedvük szottyan hozzá, az most a tömegek szemében a hatalmi önkény jelképévé vált. Épp azok háborognak, akik autóvezetés, háztartás vagy tanulás közben százezer számra hallgatták a nem túl színvonalas, bár megszokott adásokat.

Ezekben a napokban sokszor hallottam és olvastam, hogy a politika kimutatta a foga fehérjét. Szerintem eddig sem palástolta, hogy mindent a pőre érdekek nézőpontjából lát, és amikor csak lehet, nem veszi figyelembe a néplélek rezdüléseit. A közeljövő kiforogja, hogy igazam van-e, amidőn feltételezem: a botrányos döntés nem azért következett be, mert az erőközpontok a könnyűzenei adásokat politikai műsorokkal akarják felváltani. Azért inkább, mert jól jön majd nekik az a néhány százmillió forint, amelyet a pályázaton győzelemhez segített rádiók könnyűzenei programmal „termelnek ki”. Márpedig ha így lesz, akkor ezt azt jelenti, hogy a kulisszák mögött mutyizó politikusok kényszerhelyzetben vannak. Annak tudatában vállalták az össznépi felháborodást, hogy választási kampányra készülő pártjaik úsznak az adósságban, és szükségük van a szórakoztató műsorokból szerzendő pénzre.  

2009.november 3.

Mégiscsak politikusok telepednek be az új rádiók stúdiójába?

Vasárnap este a Heti Hetes nevű asztaltársaság tagjai parázs vitába keveredtek a legújabb médiabotrányról. Furcsa az RTL Klub kávéháza. A külvilágra nem földtől a plafonig érő üvegablakon néznek ki a törzsvendégek, hanem mi látunk be a teremszerű stúdióba. Még mindig milliónyian nézik a közéleti kabarét, amit tehát ott elhangzik, azon a magyar társadalom egytizede rágódik. Ha a közreműködők jól fogják meg a kérdést, akkor segíthetnek abban, hogy az adott ügyben világosabban lássunk.

A „hetesek” is azt pedzegették, amit néhány szakember - köztük e sorok írója - kivételével majdnem mindenki: a Danubius és a Sláger eltüntetése az éterből úgy politikai húzás, hogy a frekvenciákat megöröklő két új kereskedelmi rádióban november 19-től feltűnnek majd a politikusok. Szerintem ez szűklátókörűségre vallana, mert a könnyűzenével tálalt politikai üzenet egyszeriben veszteségessé tenné az eredendően kereskedelmi vállalkozásokat. Ettől persze még a két nagy párt vállalhatja a veszteségeket, ha megéri nekik, hogy választási kampány idején olyanokhoz is eljutnak az üzeneteik, akik egyébként nem érdeklődnek a politika iránt. Kelet-Európában két évszázada gyakorolja ezt a politika, amely a sajtót, tágabb értelemben a médiát nem tekinti gazdasági vállalkozásnak, „csak” politikainak.

De mi van akkor, ha a magyar politikusok tanultak valamit a rendszerváltás idején ide érkezett sajtó- majd média-befektetőktől? Mi van, ha most arra törekednek, hogy a kereskedelmi rádiók hozzanak egy kis hasznot, amelyből eltarthatók a direkt módon politizáló, következésképpen veszteséges rádiók, televíziók, portálok és újságok? Nem állítom, hogy föltétlenül ez következik be, de nem ismeri a médiapolitika természetét az, aki a gazdasági lehetőséget eleve kizárja. Mindazonáltal elképzelhető, persze, hogy a vitapartnereimnek lesz igazuk.

Minél nagyobb hullámokat kelt a rádiófrekvenciák körüli botrány, annál több részlet derül ki (és annál tájékozottabb lesz a közvélemény). Tegnap például az internet böngészése közben azt tudtam meg, hogy legalábbis az egyik nyertes cég háromszor több beszélgetős műsort ígért a pályázatában, mint amennyit az Országos Rádió és Televízió Testület kért a jelentkezőktől. Lehet, hogy az önkéntes felajánlkozás nem azt jelenti, hogy politikusok telepszenek be a stúdióba. De akkor is élhetünk a gyanúperrel, hogy esetleg mégis lesznek kampányüzenetek az új rádió műsoraiban.