Napra pontosan egy hónapja, hogy megválasztották az MSZP elnökévé. Azóta harminckét interjúját számoltam össze, de lehet, hogy olyan is akadt, amelyet nem vettem észre. Minden nap kíváncsi volt rá a nyilvánosság valamelyik képviselője. Mielőtt pártelnökségre adta volna a fejét, két évtized alatt negyvenhét figyelemre méltó mondatát jegyeztem föl, a legutóbbi hónapban viszont hatvankettőt. Akkor a politika második vonalában volt, most a politikusok élmezőnyében van.

A múlt hét végén, egy esti ATV-interjúban az ólmos fáradtság ült ki az arcára. Írjuk ezt az országjárás számlájára, és félő, hogy nemcsak az utazgatással függ össze, hanem azzal is, hogy a választókörzetekben megismerte az MSZP valóságos helyzetét. A lehangolt lelkiállapotot ma reggelre kialudta, és a Startban megint frissen, mosolygósan, csipetnyi (elviselhető) iróniával válaszolt a műsorvezető kérdéseire. Kommunikációs szempontból az róla a benyomásom, hogy jól járt vele a pártja. Nem csupán azért, mert slágfertig, ennél mélyebben rejlik az ok.

Az elődje olyan interjúalany volt, aki tartott a nyilvánosságtól. Különösen az élő adástól, amidőn a szó elszáll, és a rosszul egyeztetett körmondaton már nem lehet változtatni. S mert kifejezésbeli gondokkal küszködött, igyekezett felkészülni a beszélgetésekre. Ebből fakadtak a kudarcai. Ragaszkodott az előzetesen végiggondolt válaszokhoz, csakhogy az újságírók nem mindig azt kérdezték tőle, amire számítottak a kommunikációs munkatársai. Gyakran utasította rendre a nyilvánosság képviselőit, mondván, hogy nem ez az igazi kérdés, majd föltette magának az „igazit”, és nehézkesen fogalmazta meg a bemagolt választ.

Molnár Gyulának nincsenek kifejezésbeli gondjai. Az alanyt egyezteti az állítmánnyal, a vonatkozó névmás funkciójával is tisztában van, és ha nem fáradt, arra válaszol, amiről kérdezik. Álláspontjából adódik azonban egy ellentmondás. Vissza-visszatérő gondolata, hogy változtatni kell az MSZP kommunikációján: „Nagyon sokan sokféle dolgot mondunk.” (InfoRádió, június 14.) Azt is meghirdette, hogy szakítana a Fidesz után kullogó, reagálásos kommunikációval, proaktívat (megelőzőt, kezdeményezőt, a kormánypárttól függetlent) szeretne. Ehhez képest Bangóné Borbély Ildikó és Harangozó Tamás után ő a harmadik szocialista politikus, aki negyven órán belül reagált Orbán miniszterelnök tusványosi beszédére. Vagy az első két reagálás volt fölösleges, vagy a harmadikat nem lett volna szabad vállalnia.