Médianapló

Médianapló - Digitális kulcsemberek a vidéki Magyarországról

2016. május 28. 08:41 - Zöldi László

Érdekesnek ígérkezik az összejövetel, amely ma délelőtt tízkor kezdődik. A pesti Erzsébet tér egyik épületében szakemberek tekintik át az online sajtó első két évtizedét. A téma azért érdekel, mert én szerkesztettem az Általános médiaismeret című tankönyvet, és a kiadójával sokat vitatkoztunk arról, vajon szenteljünk-e külön fejezetet az online sajtónak. Végül abban maradtunk, hogy a nyomtatott sajtó keretein belül foglalkozunk a digitálissal. Tévedtünk.

Tíz éve még nem tudhattuk, hogy ilyen sokra viszi a papír alapútól független internetes média. Olvasva a meghonosítóival készített interjúkat, feltűnt, hogy kevés szó esik a hagyományos sajtóról. Elismerem az újságnyomó papírral inkább csak elvétve kacérkodó szerkesztőségek létjogosultságát, sőt immár nagyobb jelentőségét is, aligha árt azonban kiegészíteni a mai alaptémát. Azzal például, hogy két évtizeddel ezelőtt az országos terjesztésű napilapok kevés érdeklődést tanúsítottak a folyamatos készenléti állapottal járó szakmai következmények iránt. Az intranetet alkalmazták ugyan, a cégen belül összekapcsolták és az újság-előállításban ügyesen hasznosították tehát a számítógépeket, ám a lapzárta intézményét nem akarták megszüntetni.

Nem mintha lebecsülték volna a világháló jelentőségét. Felmérték, hogy ha kifejlesztik az online változatot, akkor sok papírra nyomtatott példányt veszítenek. Ez a „veszély” kevésbé fenyegette a vidéki napilapokat, elvégre a megyéjük határain belül jelentek meg, és bár a digitális változat miatt veszítettek néhány száz példányt, a más megyékbe és külföldre elszármazottak révén több ezer olvasóra tettek szert. Emlékszem ama esetre, amidőn egy cikk nyomán az Amerikába elszármazott üzletember kaliforniai áruház-láncolatát látta el a szülőfalujában gyúrt csiga- és rétestésztával, valamint tarhonyával. 

Íme, néhány újságíró-szerkesztő-informatikus a vidéki laphálózatok digitális kulcsemberei közül. A nyolc napilapot gondozó Springernél a pécsi Pauska Zsolt, aki már 1996 őszén létrehozta a Dunántúli Napló online változatát. Az északkelet-magyarországi Inform Média miskolci, nyíregyházi és debreceni újságjánál Fekete Sándor. A szegedi, majd a győri napilapnál Panek Sándor. Némi késéssel pedig a Pannon Lapok Társasága egerszegi, szombathelyi, veszprémi, fehérvári és dunaújvárosi újságjánál Török Tibor. Nélkülük a megyei napilapok aligha előzhették volna meg az országosokat az internetezésben.             

komment
süti beállítások módosítása