A hétvégi újságok közül a legérdekesebb összeállítással a Népszabadság kecsegtetett. Azt a nyelvi fordulatot választotta témául, amelyet a Fidesz hozott a közéletbe. Írót, nyelvészt, szociálpszichológust és kampány-szakértőt faggatott a szavak megszállásáról. Abban ugyan eltért a kérdezettek véleménye, hogy az ellenzéknek mit kellett volna mondania, azt viszont egybehangzóan állították, hogy a hasonlatok és a metaforák, vagyis a képes beszéd révén a jelenlegi kormánypártok jelentős előnyre tettek szert a választópolgárok meggyőzésében.

Az egyik megszólaltatott, Bruck Gábor ezt fejtegette: „Ha Orbán beszédéből kivesszük a sok metaforát, akkor kapunk egy lapos és tökéletesen érdektelen fideszes retorikát.” Ez igaz, csak hát az a helyzet, hogy amikor a nyilvánosság első számú kedvezményezettje megszólal, majd’ minden szavát érti a hallgatóság. Aligha véletlen, hogy ezt vallotta: „Én képekben gondolkodó, képeket könnyen magam elé idéző ember vagyok.” (Magyar Rádió, 2000.10.25.) A képes beszédnek vannak persze hátrányai, az egyik a tegnapi rádióinterjúban meg is ütötte a fülem. Talán a korai kelés, talán az orrdugulást sejtető mikrofonzörejek miatt a miniszterelnök szájára ez a mondat tolult: „Az ilyen híreket nem lehet félvállról venni, mert eső után köpönyeg.”

Nem fogalmazott igényesen, és az összecsúszott képekből vaskos közhely kerekedett. De kérdezzük csak meg magunktól, vajon ugyanezt a kétségkívül gondozatlan mondatot miként adta volna közre a politikai ellenfelei közül például Tóbiás József!? Na, ugye. A köznapi tudat szférájában élő emberek is bal lábbal szoktak fölkelni, és nekik is bedugul az orruk. Ilyenkor csak úgy ontják az előre gyártott szókapcsolatokat, a bevált szófordulatokat. Bár a metaforának nevezett sűrített hasonlatig ritkán jutnak el, szívesen használják a szimpla hasonlatokban bővelkedő közmondásokat. Ha tehát a képes beszédre amúgy is hajlamos Orbán Viktor megszólal, közönsége még a reggeli rádiómonológjában is magára, a saját nyelvi paneljeire ismer. Ez a titka a jelenlegi miniszterelnök tömeghatásának.

Nem voltam elragadtatva Horn Gyula szónoki képességeitől (sem), de a baloldalon ő volt az utolsó politikus, aki az emberek nyelvén beszélt. Ha megnyilvánulásaiból kivesszük a sok metaforát, akkor bizony lapos és nem is túl érdekes szocialista retorikát kapunk. Ehhez képest a múlt század kilencvenes éveiben egész jól elboldogult kedvenc tartózkodási helyén, a lakossági fórumokon.