Médianapló

Médianapló - Demokrácia vagy diktatúra?

2016. április 05. 09:56 - Zöldi László

Szabad-e lopni idézeteket? című bejegyzésem nyomán élénk vita bontakozott ki. Az Index fórumán kommentelő névtelen hozzászólók szinte egyöntetűen azt állították, hogy nem lehet ellopni azt, amit e sorok írója is másoktól kölcsönzött. A Facebook üzenőfaláról ismert Cskádár Péter viszont kötötte az ebet a karóhoz, mondván: „az idézetekből szerkesztett összeállítás önálló műnek minősül a szerzői jog szerint”. Hol az igazság?

Abból indulnék ki, amit tegnap mondott Spiró György a hetvenedik születésnapjára készült interjúban: „Demokráciában szinte mindent szabad, nem demokráciában szinte semmit sem.” (Népszava, 2016.04.04.) Ha rajtam múlna, a ’nem demokráciát’ diktatúrára cserélném ki, úgy jobban hangzana. Csakhogy az író másként fogalmazott, és ezt illik tiszteletben tartani. Mégis adott egy ötletet, az idézetekből szerkesztendő önálló mű alapjául a demokrácia-diktatúra ellentétpárt kéne választani. Körül is néztem a Lefülelt mondatok című szállóige-gyűjteményben, amelybe a rendszerváltás óta másolom a médiában olvasott, hallott szállóigéket.

Ilyeneket találtam: „A legrendetlenebb demokrácia is jobb, mint a legrendezettebb diktatúra.” Glatz Ferenc történész (Magyar Hírlap, 1990.03.20.) „Egy gyönge demokrácia egy megvert diktatúrának főnyeremény.” Csurka István író, MDF-politikus (Új Magyarország, 1991.06.10.) „A tehetségtelenséget a demokrácia elviseli, a diktatúra jutalmazza.” Gellért Kis Gábor újságíró (Népszabadság, 1994.03.21.) „Nem lehet diktatúrában lefeküdni, és demokráciában fölkelni.” Tőkéczki László művelődéstörténész (Magyar Rádió, 2005.10.19.) „A demokrácia pénzigényes. A diktatúra néha olcsóbb.” Kerék-Bárczy Szabolcs volt MDF-politikus (168 Óra, 2011.05.12.) „Kádár diktatúrájában nem féltek annyira az emberek, mint Orbán demokráciájában.” (Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök (DK.hu, 2013.06.16.) „A demokrácia a többség diktatúrája a kisebbség felett.” (Rubovszky György KDNP-politikus (YouTube.com, 2014.09. 22.)

Ez, ugye, hét mondat. Kedvelem a kerek számot, ezért arra gondoltam, hogy ki kéne egészíteni a válogatást. Íme: Másokat korlátozni - diktatúra, magunkat korlátozni - demokrácia. Továbbá: Diktatúra az egyetértés, demokrácia az egyet nem értés látszata. És lám, a tizedik: A diktatúrában őrizetbe veszik az állampolgárokat, a demokráciában névjegyzékbe. Az idézőjelet azért nem tettem ki, mert én találtam ki e mondatokat, hogy a másokéiból szerkesztett összeállítás csakugyan önálló mű képzetét keltse.  

komment
süti beállítások módosítása