Olvasom a nekrológokat a tegnap meghalt Pozsgay Imréről. Sok részletkérdésben térnek el egymástól, de azt minden cikkíró megemlíti, hogy a nyolcvanharmadik. évében elhunyt politikus talán legnagyobb dobása egy nyelvészeti művelet volt. 1989. január 28-án ő dobta be a köztudatba a „népfelkelés” kifejezést, ezzel megingatta a Kádár-rendszer amúgy is rogyadozó alapjait.

Pozsgay a puha diktatúra egyik legokosabb, legműveltebb, legjobban beszélő politikusa volt. S mert államminiszterként a nyolcvanas évek végén felelt a médiapolitikáért is, figyelemre méltó dolgokat mondott a nyilvánosságról. Értette az összefüggéseket, alkalomadtán ki is használta őket. Az MSZMP vezetése például elemzésre kért föl egy bizottságot, amelynek belső vitáit két történész, Berend T. Iván emlékiratából és Ormos Mária interjúiból ismerhetjük. Pozsgay Imre visszaemlékezéseiből kevésbé, mindkét bírálója szerint ugyanis sosem (illetve ritkán) járt az ülésekre. 1989 elején megorrontotta viszont, hogy a vitákon kikristályosodott az a felfogás, amelyet így tolmácsolt később nagy hírre vergődött bejelentésében: „ez a bizottság a jelenlegi kutatások alapján népfelkelésnek látja azt, ami 1956-ban történt”.

Mai szemmel nézve kompromisszumnak tűnik föl az elég bágyadt kifejezés. De még kritikus utókorként sem várhatjuk el a párttag elemzőktől, hogy az évtizedekig használt ellenforradalom helyett annak ellentétét, a forradalmat hangoztassák. Pozsgay megérezte a köztes kifejezésben rejlő lehetőséget, és saját szavai szerint magához „rendelte” a Magyar Rádió két ifjú munkatársát. Erről két évvel ezelőtt vita alakult ki itt, a Médianaplóban, és a hozzászólók cáfolták a pontatlanul emlékező hajdani politikust. Szerintük 1989-ben már nem volt olyan helyzetben az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, hogy csak úgy füttyentsen a nyilvánosság képviselőinek, akik a szenzáció reményében találkoztak vele.

A bejelentés a 168 óra című műsorban hangzott el, és nagy visszhangot váltott ki. A fejleményekből most csupán azt jegyzem ide, ami az egyik interjúvolótól tudható. A jelenleg Kanadában élő Orosz József kifejtette, hogy egy követségi fogadáson összefutott Pozsgay Imrével. Elpanaszolta neki, hogy a botrány kirobbanása után ki akarják őket rúgni a rádióból, majd idézte a nyilvánosságért is felelős államminiszter cinikus válaszát: „Aki egy vadászrepülő pilótafülkéjébe száll, annak számolnia kell azzal, hogy kilövik.”