Ezt a témát először 2014 novemberében írtam meg. Régi kedves kollégám, az akkor nyolcvannégy esztendős Bernáth László a Népszava hasábjain elmélkedett a második világháborúról, és Edmund Veesenmayer budapesti német nagykövet vezetéknevét négyszer is W-vel írta. Nem tőle vettem zokon a véletlennek aligha mondható elírást, hanem a szerkesztőjétől. Magyarország német megszállása óta Veesenmayer neve elég ismert ahhoz, hogy egy történelmileg művelt szerkesztő résen legyen, és ha szükséges, már csak az aggastyán kolléga iránt érzett tiszteletből is kijavítsa az első betűt.

Most szintén régi kedves kollégám, a talán legjobb pedagógiai szakíró hibázott a patinás napilap mai számában. Miközben Szunyogh Szabolcs hiteles portrét rajzolt Sztójay Döme miniszterelnökről, Veesenmayer magyar tárgyalópartneréről, ő is dupla v-vel írta a náci diplomata nevét. Igazán lehetett volna körültekintőbb, mint ahogy a szerkesztője is figyelmesebb. Utóbbi ugyancsak régi kedves kollégám, aki néhány évig Kelet-Berlinben élt, mint az ifjúsági hetilap NDK-beli tudósítója. Tisztában van azzal, hogy Hitler magyarországi helytartóját fau-val kell jelölni, amit azonban kivételesen nem f-nek, hanem v-nek ejtünk.

Mindannyiunk mentségére szóljon, hogy egyikünk sincs felvértezve a hibázás ellen. Olyan szakmát művelünk, amelyben majd’ minden tévedésünket nyilvánosan követjük el. Ezzel le is zárnám az ügyet, sőt ezúttal már meg sem írtam volna, van azonban szakmai tanulsága: a nyilvánvaló elírást csak a papír alapú sajtó őrzi meg. Néhány napja például kedves kollégám, a kitűnő szegedi újságíró, Bakos András foglalkozott a politikai köpönyegforgatókkal. Megemlítette Pozsgay Imre nevét is, csakhogy i-t biggyesztett a vezetéknév végére. Küldtem neki egy e-mailt, és villámposta-fordultával válaszolt, hogy köszöni a pontosítást, javított a Délmagyarország online kiadásában.

Olyan rövid idő alatt zajlott le az egész, hogy az apró tévedésről talán nem értesült a nyilvánosság. De ha a jegyzet megjelent a szegedi napilap papír alapú változatában is, akkor bizony már nem lehet változtatni. Ebből pedig furcsa következtetés adódik. Ha majd néhány évtized múlva valaki dolgozatot ír a politikai köpönyegforgatásról, és Szegeden beül a Somogyi-könyvtár olvasótermébe, Pozsgay nevét i-vel olvashatja. Ha viszont otthon kapcsolja be a számítógépet, és a cikket visszakeresi a Délmagyarország digitális archívumában, ráhibázik az ipszilonra.