A csípős pesti népnyelvet idézte egyik kedves tanítványom, Nagy József. A közismert parlamenti tudósító terjedelmes és figyelemre méltó interjút készített Pukli Istvánnal, a Tanítanék Mozgalom vezetőjével. A 24.hu digitális felületén tegnap megjelent beszélgetés végén utalt e bejegyzés címében olvasható kiszólásra, és rákérdezett az interjúalany németes hangzású vezetéknevére.

A zuglói Teleki Blanka Gimnázium hirtelen nagy hírre vergődött igazgatója elmesélte, hogy szűkebb pátriájában, Tolnában nem ismerik a pesti értelmezést. A családja Svábföldről érkezett még Mária Terézia idejében, nagyjából a XVIII. középső harmadában, majd hozzáfűzte, hogy „nevünk eredete a kosárkészítő szakmában gyökeredzik, … és hiperkorrekcióval lett pukli.” Arra emlékeztem a középiskolából, hogy az ajakhangok, vagyis a b, p, v, f , m hajlamosak hasonulni a könnyebb kiejthetőség kedvéért. Hajdani német szakos egyetemistaként pedig ismertem a der Buckel (domborulat, dudor, púp) kifejezést, amely olyan összefüggésben honosodott meg nálunk, hogy belőle lett a bucka (domb, halom, kaptató, magaslat). A Buckelből simán lehetett Puckel, amelyet szintén tartalmaz Halász Előd professzor 1952-ben megjelent, kétkötetes német-magyar szótára.

A puklizással találkoztam a családi hagyományban. Anyai nagyapám, Balogh Lajos adai zsellér súlyosan megsebesült az első világháborúban, és a szerbek megszállta Délvidékről Trianon után a kalocsai érsek jóvoltából költözött a Duna menti város újonnan épített részébe, az úgynevezett Rokkanttelepre. Részt vett a betelepülteknek szervezett kosárfonó tanfolyamon, hogy valamiből eltarthassa a családját, és állítólag nagyon szép kosarakat hajtogatott a közeli Vajas-patak árterében vágott fűzfa-vesszőkből. Ő használta a puklizni kifejezést. Domborította, görbítette, púposította a vesszőket, hogy öblös kosarakká kerekedjenek. Aztán jó pénzért eladta őket a hetipiacon, majd nagyanyám kesernyés beszámolója szerint hazafelé jövet, a Csajda-fürdővel szemközti kocsmában elitta az árukat.

Bocs a családi kitérőért, de így talán érthetőbb, hogy a népnyelv miért növesztett dudort, púpocskát, bibircsókot a miniszterelnök fejére. Mellesleg az a benyomásom, hogy a pesti és a tolnai értelmezés között nincs lényeges különbség, ugyanannak a jelenségnek más oldalát domborítják ki. Pukli Istvánból pedig, remélem, nem lesz púp a hátunkon.