Egy hónapon belül másodszor csodálkozom rá Kovács Zoltán nyilvános tevékenységére. Némi önvizsgálat után arra jutottam, hogy nem föltétlenül a kormány-szóvivő érdekel, inkább a mögötte rejlő kommunikációs jelenség. A megoldás kulcsával régi kollégám, Szále László kecsegtet, aki a Magyar Hírlap 2005. szeptember 13-i számában ezt írta: „Szóvivő az, akinek nincs saját véleménye, de jó színvonalon tudja visszaadni a másét.” Vajon több mint tíz évvel később milyen ez a színvonal?

Négy hete azt pedzegettem, hogy Kovács úr modorossága már-már komikus méreteket öltött. Tizenöt perc alatt tízszer fejtette ki, hogy „még egyszer”. Örömmel számolok be a kedvező változásról, tegnap este csupán tizenháromszor csúszott ki száján a bűvös két szó. A számot nem írtam el. Huszonhat perc alatt jobb teljesítmény a tizenhárom, mint tizenöt alatt a tíz. S ha azt is elismerem, hogy a szóvivő kétszer harapta félbe az állandósult szókapcsolatot, akkor feltételezhető, hogy a miniszterelnökségi hivatalában őszinteség honol. Munkatársai alighanem figyelmeztették, hogy az okvetetlenkedő újságíró kérdései elől ritkábban kéne szósánc mögé menekülni.

A jelek szerint tudatosodott Kovács Zoltánban, nem azért kapja az államtitkári fizetést, hogy eredeti gondolatokkal varázsolja el a médiafogyasztókat. Azért inkább, hogy kivédje a nyilvánosság érdeklődését. A kínálkozó tanulságot elég régen megfogalmazta az Antall-kormány utolérhetetlenül szelíd szóvivője, Juhász Judit, igaz, hogy ő is csupán akkor, amidőn már nem volt hivatalban: „A sajtót mindig más érdekli, mint amit a kormány szeretne közölni.” (Zalai Hírlap, 1995. november 25.) Az Orbán-kormány morcos szóvivője ezt az ellentmondást úgy oldja fel, hogy folyamatosan emlékezteti önmagát és persze a nézőket-hallgatókat is: ő már elmondta a kabinet álláspontját, ez a fránya újságíró azonban még mindig azt csiklandozná ki belőle, amit a világ minden kincséért szóba nem hozna.

Ebből aztán olyan helyzet kerekedett tegnap este az ATV stúdiójában, hogy az Egyenes beszéd műsorvezetője sokadszor is mellének szögezte azt, amit így foglalnék össze: vajon mindenki téved az országszerte tiltakozó pedagógusok közül, aki nem toldozni-foltozni akarja az iskolát, hanem a közoktatás rendszerét változtatná meg? Ne csodálkozzunk, ha a makacsul hajtogatott kérdés a kormányzati interjúalanyból dacosan ismételgetett választ hívott elő. Még szerencse, hogy csak kétpercenként.