Ma huszonhét éve, hogy meghalt Márai Sándor. Nem kerek az évforduló, nem is írnék róla, csakhogy a fiam küldött egy fényképet a Csendes-óceán partjáról. San Diego-ban időzött egy radiológiai konferencián, és két előadás közt körülnézett a festői városban. A Balboa-parkban találta meg azt a házat, amelyben lakást bérelt a magyar emigráns. Íme, a szikladarabra helyezett emléktábla. Mellé másolom a Wikipédiából Csikai Márta szobrász reliefjét, amely még közelebb hozza az aggastyán író éles vonásait és keserű arckifejezését.

Márai a nyolcvanadik életévében költözött Dél-Kaliforniába, az utolsó évtizedét töltötte Amerika egyik legeurópaibb településén. Körülötte már mindenki meghalt, mire levonta a végső következtetést. Öngyilkosságáról beugrik talán leghíresebb verse, a Halotti beszéd, amelyet még 1951-ben írt Olaszországban, a leggyakrabban idézett sor ez: „és lehull nevedről az ékezet”. Erről jut eszembe hagyma. Így, határozott névelő nélkül, mert ezen az álnéven kommenteli például a Médianapló bejegyzéseit. Mondandóját bő lére ereszti, ami még elviselhető is volna, ha ékezettel ellátott billentyűzetet használna. Igazán kár, hogy lustaságból nem oldotta meg a technikailag könnyű feladatot.

Az igényesebb hozzászólók hébe-hóba figyelmeztetik, ő pedig ékezetek nélküli szövegben kér elnézést tőlük. Úgy szól bele a hazai ügyekbe, hogy fogalma sincs az összefüggésekről. Szemlátomást elszakadt a magyarországi valóságtól, talán ezért érdekel a sorsa. A Blog.hu-ból kiderül, hogy néhány röpke év alatt 54.924 kommentet küldött. Naponta két-három órában kapcsolódik itthoni okfejtésekhez, sok szóval és kevés ékezettel. Kíváncsiságból elolvastam a huszonnyolc blogját is. Regényszerű emlékirat, önéletrajzi elemekből összerótt regényke epizódjai bontakoznak ki, olvasmányos formában, sőt olvasható módon, ékezetes betűkkel.

Ha a hagymáról lehántom a héjakat, nem találom ugyan a magot, de a mesélő, egy bizonyos Tivadar jó íráskészséggel, velősen és élénk színekkel ecseteli, miként takarított éjjelente áruházakat, hogyan dolgozott nappal pizzafutárként, kocsivakszolóként és közületi padlózatokra csúszásgátló felületet gyártó kisiparosként. Végül Floridában kötött ki, és a sorozatát ezzel a mondattal hagyta félbe 2011-ben: „Van munkám, nincs pénzem és lakásom.” Azóta alighanem helyrerázódott az élete, és megpecsételődött a sorsa. Áttért ugyanis a kommentelésre, bő lére eresztette a mondandóját, és leszokott az ékezetekről. 

Képek forrása: nol.hu, Zöldi Péter