A Minek nevezzelek? című bejegyzés utóélete érdekesnek bizonyult. A névazonosság témájában sokan fejtették ki az álláspontjukat, például két MÚOSZ-elnök is.

A Magyar Újságírók Országos Szövetségét két ciklusban vezető Wisinger István megnyugtatott, hogy hétfőn hajnalban nem hallottam rosszul: a Golden Globe amerikai műsorvezetője a Saul fia című film rendezőjétől csakugyan elspórolta a Jeles nevet. Csupán Nemes Lászlóként harangozta be a díjnyertest. E megállapításhoz két kommentelő kapcsolódott. Az egyik felvilágosított, hogy Nemes Jeles László külföldön nem használja édesapja, a szintén jeles rendező nevét. A másik azzal magyarázta ezt, hogy angolszász nyelvterületen ritka a kettős vezetéknév, és a kinti viszonyokat jól ismerő rendezőnk igyekszik alkalmazkodni. De ha így van, akkor bizony van létjogosultsága az okfejtésemnek, miszerint ugyanabban a szellemi környezetben a 38 éves Nemes Lászlónak illene valamivel megkülönböztetnie magát a 96 éves írótól, Nemes Lászlótól.

A nemrégiben megválasztott MÚOSZ-elnök, Komlósi Gábor pedig kedvesen rótta fel, hogy nem említettem Hajdú B. Istvánt, aki a Kelet-Magyarországon közismert debreceni tévés, Hajdú István miatt lett B. Hozzászólásából kiolvastam, hogy büszke a sportújságírókat képző Komlósi Stúdió talán legsikeresebb hallgatójára, a kellemes humorú riportert azonban nem feledékenységből hagytam ki a példasorból. Azért inkább, mert nem tudom, vajon a hajdúsági kolléga miatt lett-e B., vagy azért, mert az indulásakor Hajdú Istvánnak hívták a Magyar Rádió elnökét. De akár így, akár úgy, becsületére válik, hogy megtisztelte az idősebbik pályatársat.

A jelenség mostanában is időszerű. A Népszavában feltűnt például egy Szánthó Péter nevű munkatárs. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a vezetéknevébe azért került egy h, mert az idősebb kollégák figyelmeztették: a múlt század hetvenes éveiben a patinás napilap hasábjairól indult Szántó Péter, aki később az ÉS országos hírű tévékritikusa lett (jelenleg az egyik legismertebb kríziskommunikátor). Néhány hete pedig hajcihő kerekedett abból, hogy a Magyar Rádió sportműsoraiban megszólalt egy Németh Péter, aki nyilvánvalóan nem azonos a Népszava főszerkesztőjével, noha a névtárs sokáig szintén sportújságírással kereste a kenyerét. A minap viszont mintha azt hallottam volna a japán zsebrádióból, hogy a pályakezdő immár megkülönbözteti magát a befutottól. Jobb későn, mint soha.