A mai újságok örülnek a Saul fia tegnap hajnali sikerének. Címoldalon hozzák a magyar filmrendező képét, amint magasba emeli az Aranyglóbusz-szobrocskát. Amikor pedig a nevét leírják, egyöntetűen a Nemes Jeles Lászlót használják. A díjazottról interjúkból tudható, hogy rendező édesapjától, Jeles Andrástól kapta az egyik vezetéknevét, és amidőn a szülei elváltak, az édesanyja iránti tiszteletből lett Nemes is. Igen ám, csakhogy a Golden Globe-ünnepség műsorvezetője Laszlo Nemes-ként jelentette be. Egyelőre rejtély, hogy miért éppen így, de ha már megtörtént, alkalom adódik a töprengésre.

Van ugyanis egy Nemes László, aki irodalmi berkekben tette ismertté magát. 1920. május 29-én született, néhány hónap múlva lesz kilencvenhat éves, írt vagy harminc regényt meg novelláskötetet, és fordított az angol meg az amerikai szépirodalomból ugyanennyit. Jártam a Munkás utcai lakásában, a Kelet pályaudvar környékén, könyvei kitöltöttek egy hosszú polcot. Nemrégiben például előkerült egy régi kézirata, melyet második világháborús katonáskodásáról vetett papírra (az angol hadseregben szolgált). Érdemes volna megszívlelni tehát a szellemi élet íratlan szabályát, hogy az azonos nevű fiatalabbiknak illik megkülönböztetnie magát. Így lett a pályakezdő színész Darvas Szilárdból Darvas Iván a költő és konferanszié iránti tiszteletből, az ugyancsak pályakezdő Hegedűs Gézából Hegedűs D. Géza, akit ráadásul tanított is a legendásan jó előadó.

Manapság az újságíró Gál J. Zoltán egy betűvel különbözteti meg magát a volt miniszter és országgyűlési elnök Gál Zoltántól (mellesleg az apjától). És nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a terrorelhárítók tábornoka, a miniszterelnök volt testőre, Hajdu János azért írja rövid u-val a nevét, nehogy véletlenül összetévesszék a Kádár-korszakból közismert újságíróval és tévés műsorvezetővel, Hajdú Jánossal. Engem pedig azért érdekel ez a látszólag jelentéktelen ügy, mert van egy fiatalabb névtársam, aki a Szentesi előnévvel cikkezik. (Köszönet a figyelmességért.)

Elképzelhető persze, hogy az aranyglóbuszos bemutatás a véletlen műve volt. Az is, hogy elhangzott ugyan a Jeles, csak éppen nem hallottam a hajnali félálomban. De ha csupán fikarcnyi alapja van is az iménti okfejtésnek, akkor a lassanként világhírű magyar filmrendezőnek érdemes volna eltűnődnie ama bizonyos íratlan szabályon.