Médianapló

Médianapló - Kit érdekel az MSZP sorsa?

2015. november 30. 10:50 - Zöldi László

Mc Master kevesli az olvasók számát. Amikor mások alszanak, ő hajnali fél négykor (3 óra 29 perc 19 másodperckor) a számítógéphez ült, és lekopogta, hogy a Mekkora párt az MSZP? című bejegyzésemet mindössze 264-en kísérték figyelemmel. Ebből vonta le a következtetést, hogy olyasmiről írtam, ami nem érdekli az internetezőket. Ebben a pillanatban (9 óra 45 perckor) 1096-ot mutat a számláló. Vajon az utóbbi szám cáfolja-e a kommentelő állítását?

A Médianapló pályafutásáról csak január végén szándékoztam írni, akkor lesz három esztendeje, hogy csatlakoztam a Blog.hu-hoz. A hozzászólás azonban előre hozta az összegzést. Az indulás óta 1040 nap telt el, és tegnap éjfélkor 1.098.385-ön állt meg a mutató. Csaknem egymillió százezren töltötték le tehát a digitális naplót, bár az olvasók száma „csak” 797.336 volt, megközelítőleg 800 ezer. Napi átlagban 1056 a letöltések, illetve 767 az olvasók száma. Ez sok vagy kevés? Akik az utánközlő portálokon, az Indexen vagy a Mandineren találkoznak e széljegyzetekkel, talán nem tudják - miért is kéne tudniuk? -, hogy 2002. január elseje óta hozom nyilvánosságra a médiatanári megfigyeléseket. Napi harminc sort, maximum 2500 karaktert szánok szakmai kérdésekre.

Több kérdés fogalmazódik meg ugyanis a főiskolai és egyetemi szemináriumokon, mint amennyire idő jut. Afféle posztgraduális képzésnek tekintem e bejegyzéseket, amelyekhez sokáig csupán kommunikáció szakos diákok szóltak hozzá. Már azt sikernek véltem, ha a számláló három-négyszáz között jelzett. Igen ám, csakhogy az utánközlők révén a Médianapló kikerült a szélesebb nyilvánosság elé, és nem egészen három év alatt megkétszereződött az olvasottsága. Ettől persze még igaza lehet a kommentelőnek, hogy lanyhult az MSZP iránti érdeklődés. Abban viszont nem értek egyet vele, hogy kár volt írni róla.

Ha nem is túl gyakran, de szoktam tűnődni a szocialisták visszaszorulásáról. Talán azért, mert 2001 végén írtam egy százoldalnyi elemzést az ellenzéki, noha éppen hatalomba készülődő párt kommunikációjáról. A témához azóta is gyűjtöm az adalékokat, némelyik értelmezését pedig megosztom a szakmán túli nyilvánossággal is. Maradt még három sor a harmincból. Ezt arra pazarlom, hogy megnézem, vajon az első bekezdés megírása óta hányan olvasták el a tegnapi bejegyzést. Az eredmény most, 10.35-kor 1416. Már jobb a napi átlagnál. Kedves Mc Master! Biztos, hogy senkit sem érdekel az MSZP sorsa?             

4 komment
süti beállítások módosítása