Szakmánk egyik érdekes kérdése a Vasárnapi Hírek sorsa. Vajon a boltok vasárnapi zárva tartása miatt sok száz eladóhelytől megfosztott hetilap megállja-e helyét a sajtópiacon? Az a benyomásom, hogy a hátrányára megváltozott körülmények ellenére Gál J. Zoltán és munkatársai jó újságot csinálnak. E tapasztalat birtokában mindjárt szóvá is tennék egy ellentmondást. Nem föltétlenül azt, hogy vasárnapi címmel immár szombaton jelennek meg, és épp ama lehetőségtől esnek el, hogy közöljék a hatodik napi eseményeket is, amelyeket a napilapok szombati számai eleve nem hozhattak nyilvánosságra.

A legutóbbi számban műfaji szempontból hibátlan interjú olvasható, Diószegi-Horváth Nóra készítette négy tavaly ősszel feltűnt civil aktivistával. Füzessi Károly, Kerényi Máté, Udvarhelyi Tessza és Várady Zsolt tüntetéseket szerveztek, ráadásul beszédeket is mondtak; kezdetben tízezreket vittek az utcára, aztán egyre kevesebbet. Mindannyian a kiábrándultságukról számolnak be. Visszavonulásuk okairól mégse tűnődnék, mert fontosabb jelenséget vettem észre: kivétel nélkül a fővárosban tevékenykedtek, most is Budapesten élnek, bár nem lepődnék meg, ha kiderülne egyikükről-másikukról, hogy a gyökereik vidéki településig nyúlnak vissza.

Vajon az újságírónő miért nem szólaltatott meg legalább egy vidéki tüntetésszervezőt és szónokot? Vajon a kézirat láttán miért nem kérték meg a szerkesztők, hogy halassza el egy héttel a közlést, és pótlólag nézzen körül szélesebb körben, ha már a tömegmegmozdulások végigviharzottak az egész országon? Két eset lehetséges. Az egyik az, hogy fel sem ötlött bennük az eretnek nézet. Miért is kéne lapjukat a budapesti agglomeráción túl eladni? Nem elég nekik potenciális hárommillió olvasó? Ez sem ördögtől való elképzelés. Ha a patinás hetilapot a megnövekedett terjesztési gondok miatt már nem érdemes az egész országnak szánni, és ha a kiadóhivatal kvázi fővárosi újságként is képes nyereségessé tenni, akkor még üdvözölném is a szerkesztőség realitásérzékét.

De ha a Vasárnapi Hírek munkatársai igényt tartanak arra, hogy cikkeik legalább a magyarországi városokba is eljussanak, talán érdemes lett volna megszólaltatni például a szegedi Kékesi Márkot, Kovács Tamást és Szalai Balázst, az egri Csarnói Ákost, a dunaújvárosi Varga Évát vagy a veszprémi Varga Tamást. Tavaly ilyenkor ezreket vittek ki az utcára, és jó volna tudni, hogy civil aktivistaként vélekednek-e még országunk állapotáról.