A Nagy Évfolyamot a véletlen hozta létre. Akkoriban még minden kommunikáció szakosnak kötelező volt részt venni az újságíró szemináriumon, és kifogtam nyolcvanhét hallgatót. Aki tanított már a felsőoktatásban, megtapasztalhatta, hogy tizenöt főnyinél népesebb szemináriumot majdhogynem lehetetlen irányítani. Hogy mégis sikerült, az „Anyu”-nak köszönhető.

Így becézték egymást közt Bereczki Gabyt a többiek. Ő vette le vállamról a szervezést, mellesleg pedig egyben tartotta az évfolyamot. Bejelentette az ünneplőbe öltözött jegyzetírókat (a lányok diszkréten még ki is festették magukat, hogy hatásosabb legyen az előadás), a felolvasás után összeszámolta a lájkolókat, és kezembe adta a borítékokat, hogy az első, második és harmadik helyezésért járó három-kettő- és ezerforintnyi „honoráriumot” átnyújtsam a nyerteseknek. Nekem csupán a dolgozatok típushibáira kellett összpontosítani, és maradt energiám arra, hogy délután négyszer negyvenöt percben elmesélhessem a médiatörténeti stúdium esedékes részét.

Akkor már tudtam, hogy „Anyu” rendőrtisztnek készül. Kínlódott a Cooper-teszttel. Bár elég jó futóformába lendült, az igazi megmérettetésen nem jutott a felvételihez szükséges szintidő alá. Kár érte, a magyar rendőrség elveszített egy zseniális szervezőt, aki a főiskolai diploma megszerzése után visszatért szűkebb pátriájába. A Vásárosnamény melletti Pusztadoboson helyezkedett el, az általános iskolában tanít. A közösségi oldal tanúsága szerint kitűnően érzi magát a tanítványai között, a legutóbbi fél évtizedben például végigjárta velük az országot. A fényképeken olykor látok mellette egy magas fiatalembert is, jól mutatnak együtt.

Most azért tűnődöm róla, mert tegnap föltett egy Ady-verset az üzenőfalra. A Tűz csiholója házi feladat a nyolcadikosoknak, és találtam benne két hátborzongató sort: „Ez a világ nem testálódott / Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak.” Ezt kell majd előadniuk a kisdiákoknak, egyikük meg is kérdezte: „Mikorra kell megtanulni?” Pusztadobos tőlem körülbelül háromszáz kilométernyire található, Bereg és a Nyírség határán, másfél ezren élnek benne, akik nem föltétlenül az ország leggazdagabb emberei. Félő, hogy nem minden nyolcadikos otthonában van számítógép, vagy ha van is, nincs mindegyiknek hozzáférése a világhálóhoz. „Anyu” azonban olyan közösséget kovácsolt a tanítványaiból, hogy aki internetezik, épp annyi példányban nyomtatja ki a vészesen időszerű verset, ahányban szükséges.