Veiszer Alindát én vettem föl a szegedi egyetemre, később tanítottam is. Ha tudtam volna, hogy az interjúra szakosodik, többször hoztam volna szóba kettőnk kedvenc műfaját. Ma már jobb interjúkat készít, de még mindig többet szerkesztettem - akár válaszolhatnék is neki, ha már a közösségi oldalon tanácsot kért az ismeretségi körétől. Arról panaszkodott, hogy némelyik interjúalanya „utólag teljes részleteket húz ki, és a kihúzogatott félmondatok a kérdések értelmét is megváltoztatják”. „Ráadásul - fűzte hozzá kesernyésen - nem is az újságíróval, hanem a laptulajdonossal egyeztet.”

A tanítványaim sokat fogadtak meg abból, amit a szemináriumokon elmondtam nekik, egy valamiben azonban nem hallgatnak rám. Ha interjút készítenek, nem mennek vissza a beszélgetőpartnerükhöz, hanem a szöveget drótpostán küldik el a polgármesteri hivatalba, a pártközpontba, a vezérigazgató vagy a színidirektor titkárságára. Vagy nincs elég idejük az újabb személyes találkozóra, vagy volna, de kényelmességből a digitális utat választják. Korántsem meglepő, ha a helyi vagy országos hatalmasság nem velük keresi a kapcsolatot, hanem a laptulajdonossal. Ha megbeszélnék interjúalanyukkal a második személyes találkozót is, akkor mellé ülhetnének, és együtt nézhetnék át a kéziratot.

Ilyenkor érdemes megjegyezni azt a két-három részt, amelyet némi vita után feláldoznak majd, ha a szégyellős beszélgetőpartnerben az a benyomás alakul ki, hogy a túlságosan őszinte kéziratból nem minden tartozik a nyilvánosságra. A nők amúgy is jobb interjúkészítők, mint a férfiak, mert értenek ahhoz, hogy a másik nem győztesnek érezze magát, miközben észre sem veszi, hogy az újságírónő szempontjai érvényesülnek. A drótpostás kéziratolvasásnak még egy hátránya van. Ha apparátus rejlik a hivatalt, céget vagy más intézményt vezető háta mögött, az interjúalany az újságíró helyett a médiával foglalkozó munkatársát ülteti maga mellé. És akkor lesz egy harmadik nézőpont is, amelyből újabb értelmezési gondok adódhatnak.

Egyébként hadd vigasztaljam Alindát a kihúzott félmondatok következtében megváltozott értelmű kérdések miatt. Van ennél rosszabb helyzet is. Egy parlamenti párt fejtágítóra hívott, az elnökségi tagoknak kellett beszélni az újságírásról. Az egyik politikus megtisztelt a sajtóban szerzett tapasztalataival, és kifejtette: ő olyan bizalmi viszonyban van a nyilvánosság helyi képviselőivel, hogy még a kérdéseiket is átírhatja.