Médianapló

Médianapló - A mondva csinált etika

2015. augusztus 12. 10:54 - Zöldi László

Kánikula idején az újságírók össze-vissza helyettesítik egymást a szerkesztőségekben. A Népszava publicisztikai rovatvezetője például lábadozás közben tőlem tudta meg, hogy mi történt ma reggel a rovatában. Emberileg együtt érzek az őt helyettesítő kollégával is, ettől azonban még tény, hogy Beck Tamás tollából olyan cikk jelent meg Mondvacsinált erkölcsök címmel, amelynek szerzője megrótta Balog Zoltán emberi erőforrásokért felelős minisztert, mert etikai eljárást indított a „fekete pólós nővérke”, Sándor Mária ellen. Csakhogy az eljárást nem a miniszter kezdeményezte, hanem Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke.

A két névben csupán egy h a különbség, mégse bocsánatos vétek a tévedés. Tegnap este csak tartózkodtak a Népszava szerkesztőségében ügyeletesek, akik észrevehették volna, hogy a publicista tévedésre építi az Orbán-kormány erkölcstelenségét egyébként okkal ostorozó eszmefuttatását. Annál inkább tudhattak volna a h nélküli Balog ártatlanságáról, mert akkor már egy napja kajánkodtunk, berzenkedtünk azon, hogy a Demokratikus Koalíció harcias közleményben marasztalta el a minisztert Sándor Mária megtámadásért, amelyet az igazi kezdeményező, Balogh Zoltán még a másik Balogot elítélő cikk nyomdába küldése előtt vissza is vont.

A kamarai elnök az Egyenes beszéd című tévéműsorban azzal indokolta az etikai majdnem-vizsgálatot, hogy Sándor Mária kivitte a nyilvánosságba a véleményét, holott belső fórumokon is elmondhatta volna. Ráadásul úgy vitte ki, hogy ő kereste a nyilvánosság fórumaival a kapcsolatot. Ilyenkor érdemes rekonstruálni, hogy miként ismerkedtünk meg vele. Egy téli nagygyűlésen tűnt fel lámpalázas, elfogódott, de a hivatásos szónokok rutinos semmitmondásától gyökeresen eltérő őszinteségével. Ösztönösen jól választott meg egy jelképes ruhadarabot, és hiteles gondolatai az érdeklődés középpontjába sodorták. Nem ő kereste a nyilvánosság fórumait, hanem e külső fórumok műsorvezetői adogatták kézről kézre. Nem is csalódtak benne, mert a stúdióbeszélgetésekben ugyanazt az alulról jövő érzületet tolmácsolta, a filléres gondokkal küszködő nővérkék hangulatát.

Úgy rémlik, épp ez a tónus hiányzik az intézményesült egészségügyi érdekvédelem fegyvertárából. Ezzel magyarázható, hogy Sándor Mária néhány hónap alatt ismertebb lett a hazai nyilvánosságban, mint ama bizonyos kamara, melynek kis híján sikerült mártírt csinálni belőle.                

7 komment
süti beállítások módosítása