Médianapló

Médianapló - A lapzártás digiváltozat

2015. július 05. 10:17 - Zöldi László

A Kelet-Magyarország nevű napilap tegnapi számában érdekes című publicisztika jelent meg. Kié a média? - kérdi a szerző. Azt feleli, hogy senkié és mindenkié. A mélyen szántó következtetés lelohasztja érdeklődésemet. Röviden válaszolok a barátomnak, aki villámpostán küldte a cikket: iskolás dolgozat, nincs benne önálló gondolat. Annak viszont örülök, hogy ő már hazatért Amerikából. A válaszából kiderül azonban, hogy még New York-ban időzik. Csücsül egy manhattani lakásban, a húszemeletnyi magasságból jól látszik a Quensboro híd és az East River.

Barátom tehát az óceán túlsó partján, a hatórás időkülönbség miatt pénteken este tízkor olvashatja a nyíregyházi Kelet-Magyarország szombat reggel megjelenő számát, amely kinyomtatott formájában még nem juthatott el az előfizetőkhöz. E sorok írója pedig a budapesti Újlipótváros egyik hatodik emeleti lakásában amerikai e-mailből tudja meg most, vasárnap délelőtt, hogy mi jelent meg tegnap közös városunk napilapjában. Olvasom ugyan a helyi sajtót, de nem a megyei újság digitális, hanem online változatát. Az utóbbi frissebb, mert tartalmazza ama híreket is, amelyek az este tízes lapzárta miatt nem fértek be a papír alapú újság másnapi számába. Ráadásul a hagyományos változatnál csupán egyetlen tanítványom dolgozik, az online szerkesztőségben viszont majd’ mindenkit tanítottam a főiskola kommunikáció szakán.

Kínos, hogy a barátom Amerikából előbb vett észre valamit a nyíregyházi újságban, mint én a magyar fővárosból. De ha a tőlem 270 kilométernyire megjelent cikkről lehántjuk a kényelmességemből sarjadzó réteget, kirajzolódik a világfalu, ahol a másodperc tört része alatt tudhatjuk meg, mi ment végbe néhány száz vagy ezer kilométerre - ha odafigyelünk a fejleményekre. Mostanáig úgy véltem, hogy másfél évtizeddel ezelőtt rosszul döntött az osztrák tulajdonos, amikor három északkelet-magyarországi napilapjában nem az online, hanem a lapzártás változattal kezdte a számítástechnikai fejlesztést. A szimplán csak digitalizált kiadás egy az egyben azonos a másnap reggeli újsággal. Ugyanúgy lehet „lapozni” a képernyőn, bár ha kicsinek találja szemünk a betűket, fölnagyíthatjuk őket.

Kétségkívül hátránya, hogy nem tartalmazza a lapzárta után érkezett híreket. Előnye azonban, hogy a megyéből elszármazottak Budapesten és New Yorkban is a számítógép elé telepedhetnek, és megnézhetik, vajon szűkebb pátriájukban miről ír a másnap reggel szagolható, tapintható, lapozható és zörgethető újság.

komment
süti beállítások módosítása