Tegnap jelent meg a Mandiner digitális felületén egy nagyon érdekes esszé. Két fiatal szerző ismeri el a Saul fia című film esztétikai értékeit, egyszersmind azonban kétségbe is vonja a történet valóságalapját. Szilágyi B. András és Szerencsés Márton Dániel szerint „A film jó, a film működik. Csak a sztorit nem lehet elhinni. Mert nem igaz.”
Mármint az, hogy a gyereknek, akit a sonderkommandós Saul a saját fiának vél, a hamvak világában szeretné megadni a temetéssel járó végtisztességet. Csakhogy „A valóságban már nem nagyon lehetett felismerhető formában kihozni a gázkamrából (az emberi gúla legaljáról).” A ’nem nagyon lehetett’ némi bizonytalanságot sejtet, hadd erősítsem föl ezt az érzést. Miközben ugyanis a két szerző apait-anyait beleadott, hogy terjedelmes írásukban kibontsák a Cannes-i fesztiválon nagydíjjal méltányolt film kétarcúságát, valószínűleg elfelejtették elolvasni a forgatókönyv kiinduló pontjául szolgáló emlékiratot. Az Orvos voltam Auschwitzban szerzője, Dr. Nyiszli Mikós a huszadik fejezetben bont ki egy csakugyan hihetetlen, mégis megtörtént esetet.
Mengele boncolóorvosa a nagyváradi törvényszéken szerzett szakértői gyakorlattal lett fogoly a megsemmisítő táborban. A krematóriumban dolgozó Sonderkommando tagjaként tapasztalja, hogy egy tizenhat éves lány az egyik magyarországi szállítmánnyal érkezett a gázkamrába, ám „Törékeny teste a halállal vívódó tömeg taszításától arccal a kis helyen nedves betonpadlóra zuhant. Ez a kis nedvesség nem engedte, hogy tüdejét a gáz megfojtsa. Tudni kell, hogy a ciklongáz nedves környezetben nem hatásos.” Nyiszli doktor elmeséli az utókornak, hogy a társaival együtt hiába próbálta megmenteni a lányt, Oberscharführer Mussfeld, a tarkón lövéssel megbízott SS-katona épp csak annyira hatódott meg, hogy az érvek hatására nem vállalta a kivégzést. Maga helyett mást küldött.
Az először majdnem, másodszor teljesen megölt lányból fiú lett a filmben, amelynek két kritikusa érvelhet úgy, hogy a sztorit nem lehet elhinni. A néző beül a moziba, és eldönti, vajon hihető-e, amit lát és hall. Az viszont aligha felel meg a valóságnak, hogy a történet nem igaz. Bármennyire találtam is az esszében figyelemre méltó gondolatokat, az a benyomásom, hogy a megírásához nemcsak tehetségesnek, hanem alaposnak is kellett volna lenni.