Egy szocialista politikus panaszkodott. Harangozó Tamás ma reggel kifejtette az egyik tévéműsorban: „Ezt mondtam el a parlamentben, de kevés helyen jött át.” Véletlenül tudom, hogy mit mondott a menekültügyről, mert bár a parlamenti üléseket már nem közvetíti élő adásban a közszolgálati tévé, összecsapása L. Simon László Fidesz-politikussal ismertté vált a nyomtatott és a digitális sajtó révén. Átjött, ha nem is olyan mértékben, mint amennyire a kesergő politikus szerette volna. De mi rejlik a panaszkodása mögött?

Hatodik éve olvashatunk az Orbán-kormány médiában élvezett túlsúlyáról. Keringett erről egy szám is az ellenzéki sajtóban - a kormánypártok uralják a hazai média 94-95 százalékát. Ezt már akkor sem tartottam reálisnak, akik ugyanis terjesztették, nem vették figyelembe a megyei lapok jóindulatú semlegességét az ellenzék iránt. Elismerem, hogy a harmadik Orbán-kormány első évében romlott a helyzet, amennyiben a megyei sajtó megbarátkozott a kormánypártok helyi kirendeltségeivel. Mégis javultak az arányok azzal, hogy a Simicska-féle médiabirodalomban elkezdték komolyan venni a hírértéket. Kérdés persze, hogy az ellenzék képes-e hírértékkel kecsegtetni az újságírókat.

S hogy milyen értéke van a hírnek? Sok múlik a szerkesztők fogadókészségén, de legalább ugyanennyi a politikusok médiaszemléletén. Nem vonom kétségbe, hogy nehéz hírértékkel traktálni a szerkesztőségeket egy olyan pártból, mint a lejtmenetben lévő MSZP, a szocialista politikusok helyzetét mégse látom reménytelennek. Akadnak köztük, akik például kimerészkedtek a közösségi média felületeire, leginkább a Facebook-ra, és ha jól írják meg a véleményüket, bejegyzéseik megjelennek újságokban is, vagy épp ezekre hivatkozva invitálják őket rádió- és tévéstúdiókba. Ráadásul emlékszem még a szürreális jelenetre, amidőn a szegedi Dugonics-téren Géczi József felhajtotta a nadrágszárát, és mezítláb beállt egy lavór vízbe, hogy felhívja valamire a figyelmet. Mire is? Ezt már elfelejtettem, a performansz azonban nem halványult el.

Az ötletes, meglepő fogások hiányoznak az MSZP mai fegyvertárából. Vagy ha vannak is, egyéni kezdeményezések maradnak. A baloldali ellenzék még mindig legerősebb és legszervezettebb pártja beéri az avítt, színtelen, unalmas, vérszegény sajtótájékoztatóval, ahol a kamerák néhány kornyadozó újságírót mutatnak. Ha a helyükben volnék, én is ásítoznék.