Tegnapi bejegyzésemből élénk vita kerekedett a kommentelők körében. Ki-ki a maga politikai beállítottsága szerint jellemezte a Friderikusz díszlet-szobájában vendégeskedő Gyurcsány Ferencet. Abban azonban többé-kevésbé egyetértettek, hogy bajuk van ama ’félművelt’ táblával, amit a volt miniszterelnök nyakába akasztottam.

Okfejtésükből elfogadom azt, hogy bizonyos értelemben mindannyian félműveltek vagyunk, elvégre nem érthetünk mindenhez. Igazán kár, hogy a miniszterelnökünknek mindenhez kell értenie. A rendszerváltás óta az ország tényleges vezetője, a nyilvánosság első számú kedvezményezettje. Ő mondja ki az első és az utolsó szót, sőt egy idő után el is hiszi magáról, hogy ő az orákulum. Márpedig egymástól távol álló témákban csak az képes elhitetni, hogy ért is ahhoz, amiről beszél, aki alapos műveltséggel érkezett a politikába.

 A bejáratott polgári demokráciákban könnyebb dolguk van a majdani első embereknek. Többnyire tehetős családból származnak, amelynek nem esik nehezére, hogy az Egyesült Államokban beírassa őket a Harvardra vagy a Stanfordra, Nagy-Britanniában az oxfordi vagy a cambridge-i egyetemre, Franciaországban az Ecole Normale Superieure-re, német nyelvterületen a heidelbergi vagy a göttingeni egyetemre. Nálunk? Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor nem származik tehetős családból, mindketten első generációs értelmiségiek, a hazai iskolarendszerben eltöltött éveik nem zajlottak zökkenőmentesen, ráadásul politikai pályafutásukból hiányzik az a közigazgatási tapasztalat, amelyre egy önkormányzati testületben, majd a polgármesteri székben tehettek volna szert.

Ebből adódik, hogy amikor megszólalnak a nyilvánosság fórumain, olyasmit is mondanak, amit utólag magyarázhatnak a kommunikációs stáb tagjai. Ezúttal például két olyan miniszterelnökkel van dolgunk, akik gyakran beszélnek a Nyugathoz fűződő viszonyukról. Gyurcsány a nyugatos, Orbán a nyugatellenes. Miközben hallgatom a fejtegetéseiket, az a benyomásom, hogy nem olvasták Spengler vastag alapkönyvét, A Nyugat alkonyát. Ha diákkorukban átrághatták volna magukat a Der Untergang des Abendlandes kásahegyén, most aligha jutna eszembe, hogy ismeretanyaguk legföljebb abból a három gépelt oldalnyi menedzser-kivonatból táplálkozik, amelyet egyik politológus, történész vagy szociológus tanácsadójuk nyomott a kezükbe.