Tegnap, késő délután a szemközti Parlament felől sütött be a Nap a Politikatörténeti Intézet könyvtárába. Sugarai olyan szögben érték a szemünket, hogy a három előadónak csak az árnyékát láttuk. Hallottuk, hogy a Média és demokrácia Magyarországon című könyvről beszélnek. Ahogy azonban telt az idő, és minél több derült ki a legutóbbi fél évtizedről, amely már nem lehetett a témája Sipos Balázs 2010-ben megjelent kötetének, annál inkább kirajzolódott az előadók arca.

A sajtótörténész szerző például azt fejtegette, hogy a második és a harmadik Orbán-kormány médiapolitikája nyomán másként írta volna meg a könyvét. Öt évvel ezelőtt még nem gondolta volna, hogy az állam ilyen mértékben korlátozza a nyilvánossághoz való hozzáférést. Ezt a megállapítást tovább árnyalta a korreferens Bajomi-Lázár Péter médiakutató és Vörös T. Károly, a Népszabadság volt főszerkesztője. Úgy vettem észre, hogy a legutóbbi éveket nem tekintik a magyar újságírás diadalmenetének. Médiatanárként sok pályakezdőt ismerek, leginkább ehhez a gondolatmenethez vannak tapasztalataim.

Az újságírás lejtmenetét jellemzi, hogy a szerkesztők már nem írják ki az íróasztaluk fölé a latin mondást: Annyi vélemény, ahány fej. A szerkesztőségek egyre kevésbé igénylik a fejeket, inkább információszolgáltató és bármikor kicserélhető szakmunkásokat keresnek. De nemcsak azért, mert a politikai hatalom igyekszik olyan helyzetet teremteni, hogy a nyilvánosság képviselői ne értelmezhessék az összefüggéseket. Gazdasági megfontolásból már korábban is előtérbe került egy szakmai szempont: a vélemény-újságírást háttérbe szorította a tényközpontúság. (Ennek szűrt változatát kedvelik az immár fél évtizede hatalmat gyakorló politikusok.)

Az újságírók szokása, hogy névvel vállalják a véleményüket. Minél messzebbre megyünk a fővárostól, a regionális, megyei, helyi újságokban annál ritkábban jelenik meg a szerző teljes neve a cikkek alatt vagy fölött. A politikai fejleményektől függetlenül is van benne logika, hogy az olykor utánajárás-tájékozódás nélküli vélemény-újságírást háttérbe szorította a tényszerűség. Az újságírás azonban kétarcú tevékenység. Ha már a pályakezdő munkatárs bedolgozta magát egy témakörbe, a hírek és a tudósítások mellett megfogalmazná a véleményét is. A volt tanítványaim körében tapasztalható, hogy ha erre politikai vagy gazdasági ok miatt nincs lehetőségük, akkor bizony más elfoglaltság után néznek.