Médianapló

Médianapló - Harminc sorban a harminc másodperces kommunikációról

2015. május 08. 10:39 - Zöldi László

Stumpf András nemrégiben igazolt át a Heti Választól a Mandinerhez. Talán azért, mert politikai kapcsolatrendszerét a folyamatosan megjelenő portál gyakrabban aknázhatja ki, mint a hetilap. Már az online újságban látott napvilágot a Pokorni Zoltánnal készített interjúja. A Fidesz alelnöke igyekezett távol tartani magát a nagypolitikától, leginkább polgármesteri tevékenységéről számolt be, mégis megkockáztatott egy általánosító kijelentést: „Megtanultak a politikusok nyolcszavas mondatokban beszélni.”

Ha a nyolcszavas mondatot felolvassuk, körülbelül harminc másodpercig beszélünk. A szakemberek ezt nevezik harminc másodperces kommunikációnak, amiből a politikusok annyit értettek meg, hogy egy tévéhíradóban ennyi marad nekik. Ezt köríti egy vagy két kérdéssel az interjút készítő újságíró, jön még hozzá a műsorvezetői föl- és lekonferálás. Az annyi, mint ötven, legföljebb hatvan másodperc. Ebben a kalodában sínylődnek immár két és fél évtizede a politikai elit tagjai. Az SZDSZ például sok egyéb ok mellett azért tűnt el a közéletből, mert az átlagosnál felkészültebb, de a katedránál, tudományos műhelyekben nevelkedett politikusai képtelenek voltak alkalmazkodni a híradós stílushoz. Okosan beszéltek, és megsértődtek persze, ha ötperces kiseladásukból a szerkesztő nem a lényeget emelte ki.

Ismerem a másik oldal véleményét is. A szerkesztők, újságírók, de különösen a vágók ama interjúalanyokat részesítik előnyben, akik csak a lényeget foglalják össze nyolc szóban, vagyis harminc másodpercben, és az egészből egy betűt, egy hangot sem kell kivágni - nem kell vele dolgozni. E prózai okkal magyarázom, hogy a rendszerváltás óta leginkább a gyorskommunikáció rostálta meg a politikai elitet. Felgyorsította a folyamatot, hogy a Fidesz 2014-re megfelezte a parlamentet, és a 386 képviselői helyet 199-re csökkentette. Már nem lehetnek tagjai a polgármesterek, akik a kisvárosi nyilvánosság egyeduralkodójaként ahhoz szoktak, hogy a helyi médiumokban senki sem korlátozza őket.

Pokorni Zoltán, a nagypolitikából visszavonult XII. kerületi polgármester azonban kiegészítette az okfejtését. Miközben a magyar politikusok megtanultak nyolcszavas mondatokban beszélni, elfelejtettek alaposan gondolkodni. Tapintatos fogalmazását lefordítom: olyan ügyesen alkalmazkodtak a XXI. század tévéhíradójához, hogy sikerült elbutulniuk.    

77 komment
süti beállítások módosítása