Médianapló

Médianapló - Módosított zsömle

2015. április 16. 11:04 - Zöldi László

Néhány hete arról tűnődtem, amiről az ellenzéki sajtó alig ejtett szót. Miközben azt latolgatta, hogy a március 15-ével törvényerőre emelkedett vasárnapi zárva tartás megkeseríti a bevásárlók életét, azt olvastam a dunántúli napilapokban, hogy a falusi embereket sokkal inkább foglalkoztatja az új jogszabály másik passzusa. Reggel hat előtt nem lehet kinyitni a vegyesboltokat, holott a munkába járók műszakja többnyire éppen hatkor kezdődik. Azóta másnapos, szikkadt zsömlét vágnak félbe, és kennek meg vajjal vagy margarinnal, hogy a munkahelyükön megebédeljenek.

Az illetékes államtitkár most viszont bejelentette, hogy az első hónap tapasztalatai alapján a kormány belátta: érdemes módosítani a törvényt. Immár négy harminckor nyithatnak ki tehát a családi vállalkozások, hogy a munkába járók friss, ropogós péksüteménnyel kezdhessék a napot. És még mondja valaki, hogy a harmadik Orbán-kormány nem képes a megújulásra. Kár, hogy utólag pontosítja azt a jogszabályt, amely egyik mozzanatában nagyon elidegenedett az élettől. A kínos helyzetet több valóságismerettel meg lehetett volna előzni, mindazonáltal dicséretes a kormányzati önkorrekció. De ha a másik oldalról közelítjük meg a módosítást, az is kiderül, hogy miért erőtlen a kormány baloldali ellenzéke.

Helyes, hogy felszólalt a vasárnapi zárva tartás ellen, a városi lakosság körében sikerült is az ostoba korlátozásra irányítani a figyelmet. A tiltakozó akciók nyomán együtt rezeg vele az a társadalmi réteg, amelynek tagjai amúgy is rá szavaznának. Mi van azonban a falusi Magyarországgal, amelynek a lakói nem föltétlenül a tőlük távoli plázákban, szuper- és hipermarketekben szoktak vásárolni? A dunántúli falvak egyik alapos ismerője, a szocialista Gőgös Zoltán azzal intézte el a tapolcai választást, hogy pártja azért vesztett a Jobbikkal és a Fidesszel szemben, mert „A legszegényebb helyeken nincs mondás.” (ATV, 2015. április 13.)

Lefordítom: a szocialisták nehezen teremtenek kapcsolatot a falvak népével, mert ha arra járnak is, olyan nyelven szólalnak meg, amelyet nem értenek a helybéliek. Nem azt állítom, hogy a plázák népe helyett a falvakét kellett volna az ellenzéki kommunikáció középpontjába helyezni. Csupán azt, hogy észre kellett volna venni: az életidegen törvény másként érinti a falusi embereket, mint a városiakat. Akkor talán gyorsabban módosított volna a kormány, és most nem veregethetné meg a saját vállát, hogy sikerült önmagát is legyőzni.

12 komment
süti beállítások módosítása