A tegnap esti Baló-műsor legőszintébb pillanatát megelőzte egy füllentés. A veterán műsorvezető megkérdezte Lukács Zoltántól: ha már a pártja 2002-től 2010-ig kormányzott, akkor a parlamentben miért nem szavazta meg az ügynökakták nyilvánosságát?

A szocialista politikus először azt mondta, hogy nem tudja. Aztán azt, hogy ő csak 2006-tól ült az országgyűlésben. Harmadjára azzal távolította el magától a kényes témát, hogy mezei képviselőként nem tartozott a döntéshozók közé. Némi habozás után azonban elszégyellte magát, és mégis válaszolt: 2010 előtt egy másik generáció tagjai ültek az MSZP elnökségében, azóta ő és a nemzedéktársai. Hozzáfűzöm: a késő harmincasok, kora negyvenesek, akiket nem érinthet érzékenyen az ügynökség vádja. Lukács ki is mondta, hogy amikor a múlt század nyolcvanas éveiben Orbán Viktor honvédot be akarták szervezni, ő tizenhárom éves volt. (Megnéztem a lexikonban, 1969-ben született.)

Ilyen pofonegyszerű volna, hogy a szocialisták miért nem szavazták meg az ügynöktörvény nyilvánosságát? Ezzel magyarázható, hogy az MSZP mai vezetése páholyból nézi az öregedő, ötven és hatvan közötti fideszes vezetőket, akiket a Kádár-rendszer utolsó évtizedében kiskatonaként, egyetemistaként akár be is szervezhettek mindenféle szolgálatok? Ilyen egyszerűen magyarázható, hogy a kormányzó Fidesz következetesen elodázza az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát, az ellenzéki MSZP pedig éppen pártolná a nyilvánosságot, bár annak a szelektívebb formáját kedvelné. (A distinkciót nem fejtette ki részletesen Lukács Zoltán.)

A tegnap esti tévéműsorban megszólalt Kósa Lajos is a Fidesz képviseletében. Rá azonban nem érdemes szót vesztegetni, mert zavartan viselkedett. Említésre méltóbb, hogy Baló György másodszor ültette egy asztalhoz a Fidesz és az MSZP politikusait. (A minap Rogán Antal vitatkozott Tóbiás Józseffel a Buda-Cash körüli botrányról.) Méltányolható a műsorvezető törekvése, hogy az ország harmadik pártját az első mellé emeli - bizonyára elvi okból hagyta ki a második Jobbikot. De vajon mit akar a hagyományos párosítással elérni? Csak tán nem azt mutatja be, hogy a legutóbbi negyedszázadból húsz évet uraló két párt képtelen szót érteni egymással? A nyilvánosság erejével nyomatékosítaná azt a hangulatot, hogy a négyévenként szavazó nézők más pártokban keressék a boldogulást?