A sajtóban még most, szerdán is téma az LMP-társelnök körüli csinnadratta. Veszprémben, a vasárnapi választáskor abban a szállodában étkezett a különutas politikus, ahol a Fidesz kampánystábja időzött. A későbbi győztesek, a baloldali pártok aktivistái összejátszással vádolták meg Schiffer Andrást, amit ő nemcsak visszautasított, hanem ügyvédként peresített is.

Az egész nemzet sorsára kiható ügyben legföljebb annyit kockáztatnék meg, hogy aki ellenzéki politikusként rendszeresen kiiratkozik az ellenzéki együttműködésből, az ne csodálkozzék, ha sorstársai közül néhányan Orbán trójai falovának vélik. Nem is foglalkoznék a botrányocskával, ha Schiffer nem adott volna interjút a Hír24.hu kitűnő politikai riporterének, Nagy Józsefnek. Miközben tőle szokatlanul durva hangnemben ostorozta a baloldali aktivistákat, a veszprémi helyzet jellemzésére kifejtette, hogy ki mindenkivel tartózkodott közös légtérben. Közéjük tartozott például „rengeteg újságíró, le is álltam velük beszélni.” A ’beszélni’ helyett beszélgetni-t mondtam volna, de ez most mellékes.

A nyelvérzékem azt sugallja, hogy ha valaki leáll beszélgetni az újságírókkal, akkor hajlamos leértékelni, lefitymálni, lekezelni, lenézni a nyilvánosság képviselőit. Talán még a csizmáját se törölné beléjük, kutyába se venné őket, és úgy nézne rájuk, mint lúd a piros kukoricára. Ha nem tévedek a schifferi elszólás értelmezésében, akkor viszont további kérdés, hogy egy jó nevű és sikeres budapesti védőügyvéd, aki néhány évvel ezelőtt kezdett politizálni, miért jutott el a nyilvánosság megbecsülésétől a nyilvánosság alábecsüléséig.

Bizonyára véletlen megnyilvánulását nem utasítanám el a szakmánk nevében. Elképzelhető ugyanis, hogy a parlamenti küszöb közelében folyamatosan tartózkodó, vagyis a létezésért élet-halál harcot vívó pártelnökként felkészületlen újságírókkal szembesült, esetleg sebeket kapott nagyon is felkészült újságíróktól. Nem föltétlenül a nyilvánossággal van tehát baja, hanem a nyilvánosság képviselőivel - ami azért nem ugyanaz. Furcsa elszólása mégis meglepő, mert a családjában akadt néhány tollforgató, hogy mást ne említsek, a dédnagyapja: Szakasits Árpád. A múlt század első felében negyven évig írt a Népszavába, sőt a második világháború alatt szerkesztette is a patinás újságot - mielőtt köztársasági elnökségre adta volna a fejét.