A Népszabadság mai számában furcsa produkcióról számolt be Papp Sándor Zsigmond. A Radnóti Színházban szerepelt Krizsó Szilvia újságíró, aki két színésszel, Péterfy Borival és Mácsai Pállal beszélgetett. Benyomásait így foglalta össze: „Színházba kell járni már egy jó tévéműsorért is.”

Krizsóhoz hasonlóan akadnak műsorvezetők, akik nincsenek a helyükön. Értenek a szakmájukhoz, leginkább a közszolgálati tévében érezték otthonosan magukat, aztán történt valami, és huss, úgy eltűntek a nyilvánosság elől, mintha sosem léteztek volna. Ez a valami lehetett józan felismerés, hogy elszaladt az idő, kimentem a divatból, és érdemes volna más után nézni, amivel kitölthetném a hátra lévő néhány évtizedet. De lehetett politikai változás is. Az új kormány rátette kezét a köztévére, és röpültek az előző választási ciklusban műsort készítők. Csakhogy egy újságíró miként gyakorolja a mesterségét, hogyan fejlődjön, ha minden második négy esztendőt ki kell hagynia?

Azon tűnődöm, vajon képes volnék-e különösebb gondolkodás nélkül olyan neveket papírra vetni, akik műsorvezetőként váltak híressé, majd eltűntek a nyilvánosság elől. Nem kell őket szeretni, elég elismerni, hogy hiányoznak. Például Baló György, akinél közszolgálatibb műsorvezetőt nehéz elképzelni - több éves kihagyás után egy kereskedelmi tévé második programjában tért vissza a képernyőre. Frei Tamás abbahagyta, külföldön él, regényeket ír, és kávéház-láncolatot működtet. Rózsa György szintén abbahagyta, és meglepetésemre hibátlan ízlésű producer lett. Vágó István nem akarta abbahagyni, nyugdíjasként politikára adta a fejét, az egyik parlamenti párt média munkacsoportját vezeti. Veiszer Alinda, akit én vettem föl a szegedi egyetemre, és sok izgalmas interjút készített a Magyar Televízióban, mire sikerült kiszekálni a közszolgálatból. Vitray Tamás, akinek nyolcvanon túl is volna mondandója, és a köztévében úgy kéne bánni vele, mint a hímes tojással.

Ha rájuk gondolok, az a benyomásom, hogy azért kellett velük milliós szerződéseket kötni, mert máskülönben nem lett volna miből megélniük a következő négyéves választási ciklusban. Igen ám, de úgy alakult a helyzet, hogy a második nyolcéves ciklus ötödik esztendejébe léptünk, és fogyogat a tartalék. Lám, a hajdani műsorvezetők színház után néznek, hogy végre ismét tévéműsorokat készíthessenek.