Tegnap este Vastag Tamás politikai háttérműsorban jelent meg az ATV képernyőjén. Az adatvédelmi hivatal egy országos kampány arcává tette a fiatal énekest, sőt még valami díjat is adott neki, ebből az alkalomból látta vendégül az Egyenes beszéd műsorvezetője.

A beszélgetésből kiderült, hogy a huszonéves művésznek már menedzsmentje is van. Ez abban nyilvánult meg, hogy fülhallomást felkészítették Kálmán Olgára. Azt a feladatot kapta, hogy elnyerje a műsorvezető bizalmát, ezért az interjú elején háromszor is elragadtatta magát. („Jó kérdés.” „Nagyon jó kérdés.” „Nagyon-nagyon jó kérdés.”) Aztán mintha helyre billent volna az arányérzéke, mert a maradék hat-hét percben már csupán egyszer hízelgett a kérdezőnek. Ezzel csatlakozott azokhoz a szórakoztatóipari szakmunkásokhoz, akik a bulvársajtóban megtanulták, hogy az újságírók kedvében kell járni, ha el akarják adni a portékájukat. E népes csoport ásza a pornófilmes Kovi, aki forgatás közben megszokta, hogy biztassa a szereplőket, és ezt a módszert a kérdezők esetében is sikerrel alkalmazza.

De ha a piacról élő, a portéka eladásában érdekelt művészek hajlamosak agyba-főbe dicsérni a velük interjút készítő újságírókat, vajon a közpénzből élő politikusok miért minősítik merőben másként a kérdéseket és a kérdezőket? Íme, a tavalyi példatárból néhány jellemző mondat: „Ön azt kérdez, amit akar, én meg arra válaszolok, amire akarok.” Kósa Lajos Fidesz-politikus (RTL II., 2014. január 6.) „Kérdezhet is, de inkább előhozakodnék a saját gondolataimmal.” Orbán Viktor miniszterelnök (Magyar Rádió, 2014. június 13.) „Csacska kérdés.” Kovács Zoltán Fidesz-politikus, kormány-szóvivő (ATV, 2014. augusztus 28.) „Gyerekes kérdés.” Lázár János Fidesz-politikus, a miniszterelnöki hivatal vezetője (ATV, 2014. október 5.) „Miért olyan fontos kérdés ez?” Tarlós István budapesti főpolgármester (Népszava, 2014. november 3.)

Miért vélik úgy a hatalomban lévő politikusok, hogy mindjárt a beszélgetés elején érzékeltetni kell a nyilvánosság képviselőjével, ki az úr a háznál? Az sem szerencsés persze, ha a szórakoztatóipari szakmunkások hízelegnek a kérdezőknek. Néha mégis inkább az a benyomásom, hogy a magyar politikusok már majdnem teljesen elidegenítették maguktól azokat az újságírókat, akik adnak még magukra.