A szombat délelőtti csöndben tűnődöm a majdnem mögöttünk hagyott hét eseményein. Egy pillanatkép villan föl, mielőtt azonban körülírnám, bemutatom a két szereplőjét.
Az egyik, Tóbiás József a másiknál korábban ült be a parlamenti pártok egyeztető tárgyalására. Jelenléte azért lepett meg, mert több szocialista politikus is kifejtette, hogy a pártjuk csak akkor képviselteti magát a terrorista-veszélyről folytatandó beszélgetésen, ha a miniszterelnök is megérkezik. Orbán Viktor azonban rájuk sem bagózott, ennek ellenére az MSZP újdonsült elnöke már levette a zakóját, és háttal ül az ajtónak, amelyben éppen feltűnik a másik szereplő. Testes, hatvanas úr, ő képviseli a kereszténydemokratákat. Remek orgánuma van, élvezet lenne hallgatni, ha nem ő volna a Parlament legunalmasabb szónoka. Tóbiás József ültében hátrafordul, arcán udvarias mosoly, fél fenékkel fölemelkedik, hogy kezet fogjon a másik párt frakcióvezetőjével, Harrach Péter azonban úgy tesz, mintha nem venné észre, és méltóságteljesen elvonul mellette. Az jelenet körülbelül tíz másodperc alatt játszódott le.
Az MSZP-t pillanatnyilag 12-15 százalékra mérik a közvélemény-kutatók, a Fidesz és a Jobbik után a harmadik pártnak számít. Régen volt ilyen rossz állapotban, ráadásul a pályakezdő elnöke is nehezen fejezi ki magát a nyilvánosság előtt, bár a társasági viselkedésére nincs panasz. Ha már ígérete ellenére beült egy parlamenti tanácskozásra, legalább igyekszik mindenkivel kezet fogni. Az ajtóban feltűnő politikus pártja viszont nem indult az országgyűlési választáson, a közvélemény-kutatásokon mérhetetlen, de nem is jellemezném tovább, mert íme, néhány figyelemre méltó vélemény róla.
„Öreg, nyugdíjas, katolikus észak-magyarországi emberek pártja.” Pokol Béla volt kisgazda politikus, jelenlegi alkotmánybíró (Független Délvidék, 1995.10.26.) „A KDNP amiatt létezik, mert a Fidesz úgy döntött, kell egy társpárt.” Kéri László politológus (168 Óra, 2010.07.15.) „Már csak bokréta a narancsszín kalapon.” Ceglédi Zoltán politológus (Hírszerző.hu, 2010.11.15.) „Jó lenne, ha a KDNP szembenézne azzal, hogy ez nem egy koalíciós kormány.” Lázár János Fidesz-politikus (Népszabadság, 2011.07.18.) „Gyulladás a Fidesz szervezetében.” Föld S. Péter újságíró (Népszabadság Online, 2012.12.09.) „Van egy nem létező párt.” Horn Gábor volt SZDSZ-politikus (Hír TV, 2014.11.06.) Az a benyomásom, hogy nem létező párt sétált el a létező mellett.